4.rész

Noni szemszöge:

-Bazd meg!- másztam ki a medencéből full vizesen.

- Nyugi Noni, majd adok ruhát- állított meg Calum.

- Cal engedj el, haza megyek.

- Te meghibbantál, azt mondtam adok neked ruhát! Még az hiányozna ha beteg lennél.

- Nem érdekel, így sincs valami jó hangulatom.

- Noni nyugodj meg, és menj fel az emeletre. Egy pillanat és megyek utánad. Nagy nehezen elindultam fel, de most mit csináljak, 10 per telt el de Calum sehol, az egyik szobába lépve látom, hogy a falak halvány kékek, és mindenhol poszterek, a sarokban pedig egy ugyan olyan gitár áll, mint ami Calnak is van. Nem vagyok benne biztos, hogy ez Calum szobája, de otthon szinte minden ugyan ilyen a szobájában, úgyhogy valószínűleg az övé lesz. Még mindig nem jött be senki én meg már fáradt vagyok. Levetve vizes ruháimat befekszek az ágyba, szerencsémre pont van a falnál egy töltő, amire fel is tudom rakni a telefonomat tölteni. Elalvás előtt gyorsan megnézem facebookomat, de csak Ryan írt, akivel meg nincs nagy kedvem beszélgetni. Mivel még mindig nem jött be senki a szobába, hamar elaludtam. Majd olyan hajnal 2 körül arra keltem, hogy valaki a hátamat simogatja, mire enyhén elmosolyodok. Kicsit sokáig tartott, mire eljutott az agyamig a tudat, hogy más is fekszik mellettem az ágyban. Hirtelen felültem, a hátam mögé néztem és megláttam, hogy Mickey az. Ezt nem hiszem el, mindig neki kell hiányos öltözetben látnia?

- Basszus te mit keresel itt?- kérdezem tőle meglepetten. Nem vagyok hozzá szokva ahhoz, hogy idegenekkel alszok egy ágyban.

- Ez a szobám, de te mit keresel itt, és miért fekszel az ágyamban?- kérdezi, majd felül ő is.

- Azt hittem ez Calum szobája! Amúgy nem tudtál volna máshol aludni?- háborodok fel, szerintem eléggé jogosan.

- Nem, ez az én ágyam, és szeretek benne aludni! - morogta az orra alatt.

- Calum!- kiáltottam el magam, mire mindhárman berontanak a szobába.

- Mickey, miért nem szóltál, hogy itt van? Már össze kerestünk utána mindent - kérdezi Cal, de a zöld hajú barátunkat nem igazán izgatja a kérdés.

- Azért, mert nem vettem észre annyira elbújt az ágy sarkába, csak akkor láttam meg mikor megfordult – próbált kielégítő választ adni Calnak.

- Köszm akkor most már aludhatok tovább?- kérdeztem kicsit flegmán. Oké tudom, hogy ez nem az én szobám, de akkor is nehezére esett volna, ha hagy aludni?

- Persze csak nem az én ágyamba- jelentette ki Mickey, majd szúrós pillantásokat vetettem rá.

- Nekem mindegy- szálltam ki az ágyból félkómásan. Mire kiszálltam az ágyból mindenki engem bámult.

- Noni mi lenne, ha egyszer az életben fel lennél öltözve rendesen?- kérdezte Cal lesajnálóan rám nézve.

- Ha meggondolod magad, vissza feküdhetsz ám, csak vicceltem- szólt Mickey mire én csak kifele menet felmutattam a középső ujjamat. Valahogy nem akar semmi összejönni ezen a hétvégén. Calum átvezetett a szobájába, és adott egy pólót, ami leért kb. a combom közepéig. Még éreztem Calum leheletét nyakamon majd elaludtam. Reggel már csak én feküdtem az ágyba, Cal valószínűleg már lent bohóckodott a többiekkel. A fejemet a párnába fúrtam, mikor hallom, hogy az ajtó nyílik, nem emeltem meg a fejem, mert kíváncsi voltam, hogy ki az. Még csak sejtésem se volt arról, hogy ki lehet az, aztán megérzem puha kezeit vállamon, ami gyengéden cirógatni kezdi, Mit ne mondjak, elég kellemes érzés volt. Nem akartam felkelni, legszívesebben így maradtam volna örökre, teljesen kikapcsolt az agyam, majd meghallom az idegen hangját. Nem ismertem fel, ezért picit beparáztam, felnéztem, majd mikor megláttam Luke bozontos fejét, megnyugodtam és vissza estem az ágyba, ezúttal fejjel feléje.

- Ennyire nem vagyok ijesztő- mondta egy hatalmas vigyor kíséretében. Ezt nem hiszem el, ma már 2-szor keltenek fel ok nélkül.

- Nem is vagy ijesztő, csak nem tudtam, hogy ki cirógatja hátamat a kelj fel hajtogatása közben. – magyaráztam ki magamat, nem sok sikerrel, mert Luke-tól csak egy szemforgatást kaptam cserébe.

- Ja Calum mondta, hogy felkelt, de szóltam neki, hogy amúgy is jövök fel majd beszólok. – tájékoztatott készségesen.

- Nem lehetne, hogy 10 perc múlva vissza jössz és felkeltesz? – kérdeztem tőle nyavalyogva, hátha meghatom, de nem igazán jött össze.

- Én ugyan nem jövök be 10 perc múlva megint. - háborodott fel az előttem ülő szőkeség.

- Akkor maradj itt addig. – alkudoztam vele, hátha hagy még aludni.

- Nekem mindegy, de akkor mesélj magadról valamit. – ez az amit a legjobban utálok, ha valamire kíváncsiak akkor kérdezzék meg.

- Mire vagy kíváncsi? – próbáltam kibújni a válaszadás alól, de Luke túl kemény ellenfélnek bizonyul.

- Rád – válaszolja egyszerűen, mintha ez olyan minden napos lenne.

- Szeretem a csokit és a sütit, de nem szeretem a kólát, se a fantát.

- Akkor most magadról is beszélj, mert ezeket már tudjuk rólad, mivel Calum az általános tudnivalókat 1000-szer elmondta. – eléggé meglepett válaszával, valahogy nem erre számítottam, azt hittem megúszom az ilyen dolgokkal.

- Magamról senkinek se mesélek az az én dolgom, hogy milyen vagyok senki sem agyturkász, hogy a múltamban, bennem vagy a gondolataimba turkáljon- mondtam ki ezt halkan, hidegvérrel és keményen, hogy semmi érzelem ne legyen benne. – kicsit elijeszthettem szegénykét. Körülbelül úgy hangzott ez, mint egy gyilkos vallomása.

- Jó, nyugi, előbb vagy utóbb úgy is kiismerlek. – mondta nevetve, majd küldött felém egy 1000 W-os mosolyt.

- Nem érdekel- egy hatalmas gombóccal a torkomban sétáltam ki az ajtón. Célba vettem a konyhát, ahol látom, hogy Calék megpróbálják feloldani a telefonom.

- Úgyse fog sikerülni- mondta Cal röhögve.

- Miért ne sikerülhetne?- kérdezte Ash, de fel se nézett, csak tovább próbálkozott.

- Azért, mert ez az én telefonom és elveszem, de mire voltatok kíváncsiak? – kérdeztem őket, igazából már engem is érdekelt hogy mire voltak ennyire kíváncsiak.

- Semmire- mondták egyszerre, aha persze én meg vagyok az angol királynő. Komolyan azt hitték, hogy el fogom nekik hinni? - Akkor miért próbáltátok feltörni? – megpróbáltam még egyszer hátha kiszedek belőlük valamit.

- Csak úgy, titok- hadarta Ash.

- Mi a kaja? – kérdeztem, mert már kilyukad a gyomrom.

- Amit találsz. – mondta Cal.

- Gabonapehely van? – kérdeztem csillogó szemekkel, mint egy ötéves.

- Aha- mutattak fel a szekrényre.Mikor kinyitom az ajtót látom hogy azt én soha nem fogom elérni, ezért felkapaszkodok és feltérdelek pultra. Vigyorgó fejjel nyúlok érte, mikor valaki megfogja a derekam, és leveszi a gabonapelyhet. Nem volt időm hátra fordulni, mert abban a pillanatban engem is leemelt a pultról. 

- Ne már, ez most komoly, ezért kellett felmásznom? – panaszkodtam, de Luke-ot ez hidegen hagyta.

- Igen- jelentette ki Luke határozottan. Esküszöm falnak megyek tőle.

Kicsit kipirultam, mert Luke eléggé közel állt hozzám, de a piruló fejemet ő is kiszúrta. Kezét még mindig derekamon pihentette, majd még hozzá is nyomott a pulthoz hogy le tudja venni a nutellát, így még közelebb álltunk egymáshoz, mint eddig. Luke lenézett rám, és elvigyorodott. Számomra inkább kínos volt a szituáció, ez az egyre vörösödő fejemen is látszott, de nem tudtam másra koncentrálni csak az egyre közelebb hajoló Lukera.

- Köszi a müzlit- mondtam halk rekedtes hangon és elsétáltam az asztalhoz. Mindannyian minket néztek, de semmit sem mertek mondani, így én törtem meg a csöndet.

- És ma mit fogunk csinálni?- kérdeztem, mire csak annyi volt a válasz, hogy gyakorolnak. - Akkor nem tudnál inkább haza vinni?- érdeklődtem meg Cal-tól, hátha belemegy.

- Minek, maradjál még- próbált meggyőzni, de ha én még egy kicsivel több időt töltök el a társaságukban, akkor nem élem meg a holnapot, az is biztos.

- Mert ti próbáltok, én meg csinálnék magamnak programot, ha nem baj. – húztam ki magam egy egyszerű kifogással, ami látszólag be is vált.

- Persze, hogy hazaviszlek, de akkor menj fel, és öltözz át. – utasított bátyám, én pedig, mint egy jó kislány, szót fogadtam.

- Oké, köszi- gyorsan megettem a reggelim, Cal arcára pedig egy hatalmas puszit nyomtam. Felmentem, lekaptam magamról Cal pólóját, és elkezdem keresni az enyémet, de sehol nem találom. Kifutok a folyosóra, de megbotlok egy Luke nevű emberben, aki tátott szájjal fogja meg csípőmet nehogy elessek.

- Te direkt csinálod ezt, ugye?- kérdezte, de én csak bámultam rá tovább.

- Mégis mit?

- Hogy egy szál fehérneműbe mászkálsz egyfolytában.

- Otthon is így szoktam- Luke csak közelebb húzott magához. - Tudod ez csak olyan mintha bikinibe mászkálnék. - mondtam halkan, de úgy hogy ő is hallja.

- Tudom és irtó jól néznél ki bikiniben is.

- Kösz de most már tényleg mennem kéne. - elindulok, de kezemnél fogva magához ránt. és szorosan derekam köré fonja kezeit. Teljesen egymáshoz simulunk, először szemeit bámulom, majd tekintetem szájára téved.

3.rész

Noni szemszöge:

- Akkor most mennem kéne be! - mondtam kicsit halkan, de érthetően.

- Oké álmodj velem királylány!- kiáltott utánam huncut vigyorral az arcán.

- Bekaphatod- kiáltottam neki vissza. Basszus, anyának muszáj volt kijönnie. Miért nehezíti meg ennyire az életemet? Mindegy, így is eleget hallgatom a prédikációit, esküszöm olyan, mintha egy apácazárdában vagy egy templomban élnék, ott is pont ennyit prédikálnak. Belépve a lakásba végig rajta volt a fejemen az a levakarhatatlan vigyorom, amit mindenki ki is szúrt. Miután láttam, hogy értetlenül néznek rám, úgy döntöttem, hogy az este hátralévő részét a szobámban töltöm. Nem kellett sok, Calum olyan gyorsasággal tört be hozzám, hogy azt öröm volt nézni.

- Szia, kiscsaj, mizu veled?- kérdezte higgadtan.

- Szia, semmi különös, még átnézem a tanulni valómat és lefekszek aludni.

- Ugye nem felejtetted el, hogy holnap a sulihoz megyek érted?

- Basszus jó, hogy szólsz, majdnem elfelejtettem.

- Amúgy máskor ne csináljatok vizes póló versenyt, mert a fehéren átüt a fekete melltartód. - mondta röhögve, mikor kilépett a szobámból. Na, azt a rák vörös képemet nem nézném meg szívesen, tudtam, hogy átlátszik a pólóm, mert Ryan lefröcskölt, de hogy ennyire! Atyaúristen, most mit gondolhat rólam Cal? Egész este nem jár máson az agyam, csak azon, hogy Ryan miért akart megcsókolni. Tudom, hogy milyen az ízlése, hogy milyen lányok jönnek be neki, de valahogy én nem igazán felelek meg a kritériumainak. Nem vagyok az az ideál csaj, akikkel eddig járt, úgyhogy nem tudom, pontosan mit akar tőlem, csak sejtésem van, de ha azt akarja, ami a sejtésem, akkor arra még várhat egy darabig. Nem nagyon tudok elaludni, nem jut más az eszembe, hogy miért pont velem? Miért nem mással? Van rajtam kívül ezer lány, akit megkaphatna, akkor miért pont nekem udvarol? És még vagy több száz ehhez hasonló gondolat nyomott álomba. Ezután már csak az óra csörgésére keltem. Félkómásan megnézem mennyi az idő. 6 óra, fel kéne kelnem, de olyan nehéz! Még egy kicsit lustálkodok. A lustálkodós tervem nem igazán jött össze, mert perceken belül Cal ront be hozzám.

- Keljél, kicsi lány a sulihoz megyek érted délután - úgy mondja ezt, mintha én nem tudnám, mintha tegnap nem mondta volna el nekem ezerszer.

- Hagyjál aludni- morogtam fejemet a párnába temetve, még nem akarok felkelni, a busz úgyis csak 7-kor megy, én meg félkor általában kész vagyok.

- Na, keljél- mondta komolyan, és lehúzta rólam takarómat. Eléggé gonosz húzás ez tőle. Pedig még úgy pihentem volna. A hideget megérezve bőrömön kicsit felsikítottam, de hatásos volt, mert rögtön felébredtem. Bepakoltam a táskámba, majd kimentem a konyhába reggelizni.

Még pizsamába voltam, mikor valaki kopogott az ajtón.

- Gyere be- szólt Cal. Először nem értettem, miért bámulnak ennyire, majd leesett, hogy pizsamába vagyok, ami egy comb középig érő rövidnadrágból, és egy sport melltartóból áll.

- Ennyire ne bámuljátok látványosan- mondta Cal röhögve. Én nem tartottam ezt annyira viccesnek, inkább ciki, mint nevetséges, de most már úgy is mindegy.

- Hello- köszönt egyszerre három fiú. Látszólag eléggé hasonlóan néznek ki, mindhárman magasak, és szőke hajuk van, mégis mindegyikük különbözik valamiben a másiktól.

- Sziasztok- köszöntem vissza egyre vörösödő reggeli hulla fejemmel. Alaposan végigmértek, nehogy véletlenül lemaradjanak valamiről. Cal nem mesélt sokat a bandájukról, őszintén szólva ez volt az első találkozásom velük. Így elsőre egész normálisak voltak, fogjuk rá. Legalább egy közös van bennünk, nekem is szőkés a hajam.

- Szia Noni, délután találkozunk. - kiáltott be a szobámba Cal, majd el is mentek.

- Sziasztok- kiáltottam ki a szobámból.

Lassan én is elindultam a buszra, a tegnap estére gondolva még mindig vegyes érzéseim vannak, egyszerűen nem tudom magamban hova tenni a dolgot. Suliban viszonylag gyorsan elteltek az órák; annyira nem volt vészes, de mikor kiértem a suliból nem csak Cal-t pillantottam meg, hanem Ryan-t is. Köztudott, hogy Cal és Ryan mindig civakodtak valamin, főleg hogy Cal egy évvel fiatalabb nála és ezt folyton az orra alá dörgöli. Ryan elém lép, és megölel.

- Szia Noni - mondta még mindig engem ölelgetve.

- Szia. Hát te mit keresel itt?- kérdeztem ledöbbenve. Még egyszer nem jött ide elém.

- Gondoltam megleplek. – mosolygott rám, de én még mindig értetlenül bámultam rá.

- Köszi, tök aranyos vagy, de Cal-lal kell mennem egy hivatalos ügyben, de majd holnap találkozunk, szia- köszöntem tőle el és oda siettem bátyuskámhoz.

- Szia Cal! - ugrottam a nyakába átvágva magam a rajongók tömegén.

- Szia, kicsi lány- ölelt meg ő is.- Ryan mit keresett itt?

- Azt mondta erre járt és gondolta megvár- mondtam egyre gyorsabban dobogó szívvel.

- Akkor mehetünk?- kérdi Cal kicsit fintorogva az előbb történtek miatt.

- Persze, és hova megyünk?

- Ma ismét találkozhatsz a bandával!

- Jobbat nem tudtál volna kitalálni?- nyavalyogtam keserű hangon.

- Nem gondoltam, hogy reggel így betoppannak, amúgy te is felöltözhettél volna jobban, úgyhogy egy szót se halljak, és legyél kedves.

- Jól van, na-, mondtam elég idegesen, és szúrós pillantásokkal szórtam Cal-t. 10-15 perc utazás után megállunk egy hatalmas háznál, amiről Cal már mesélt párszor, de azt mondta majd egy különleges alkalomkor hoz el. Belépünk a házba, de most csak 2 srác van itt és az egyiknek zöld a haja.

- Luke hol van?- kérdi Cal, mire egy magas szőke srác sétál el előttem alsógatyában.

- Ember öltözz már fel senki nem kíváncsi a seggedre- mondta Cal, mire az említett srác szúrós tekintettel néz vissza rá.

- Srácok, ő itt a húgom Naomi – tolt előbbre, hogy mindenki láthasson. Én természetesen leblokkolok, mit mindig, és csak mosolyogva állok, mint egy jó kislány.

- Szia, jó látni! Bár reggel jobban néztél ki ruha nélkül- mondta a zöld hajú gyerek, akit azt hiszem Michaelnek hívnak, de nem biztos.

- Kapd be, amúgy te is jobban néztél ki reggel, mikor még nem volt takony zöld a hajad.

Erre a fiúk elkezdtek ujjongani, mint az öt évesek. Jó lehet, hogy nem tettem ezzel eleget Cal kérésének, de nekem ne szólogasson be egy zöld hajú srác. Mikey szívére tette a kezét, mintha megsértődött volna, de ismét szólásra nyitotta a száját.

- Remélem, szereted, ha vizes vagy- kapott fel a vállára Mikey, és az udvar felé kezdett futni. Persze nem hagytam annyiba folyamatosan könyörögtem neki, hogy engedjen el, persze hiába. Megállt a medence szélén, és megvárta míg csöndbe maradok.

- Ne, engedj el!- ütögettem a hátát, hátha megesik rajtam a szíve.

- Máskor jobban gondold meg, kinek szólsz be- röhögött ki mikor beledobott a medencébe.

Sikeresen elkaptam a kezét és magammal rántottam őt is, mire kifutottak a fiúk kettő törölközővel.

2. rész

Sziasztok meghoztam a második részt még ez se az igazi de alakul remélem tetszeni fog :)

Emily szemszöge

Úgy volt hogy ma moziba fogunk menni, de valakinek nem volt hozzá kedve, így itthon unatkozunk. Ilyenkor mennyire tudom szeretni Nonit! Már kitalálni se tudtuk, hogy mit is csináljunk, egyszerűen szétuntuk magunkat. Az alap dolgokat már megbeszéltük, érzelgős dolgokról meg egyáltalán nem is beszélünk; nem tudom miért nem szoktunk, egyszerűen ő nem mond semmit, nekem meg nincs mit mondanom. A telefonom rezgése rántott vissza gondolataimból.

Calumtól: Szia Emi, bocsi a zavarásért, csak azt szeretném kérdezni, hogy mit csináljak Noninak ajándékba?

Emilynek: Csinálj neki bulit

Calumtól: A buli olyan elcsépelt nincs valami jobb ötleted?

Emilynek: Menjetek vidámparkba!

Calumtól: Nem is olyan rossz ötlet, köszi

Calum most komolyan azért írt SMS-t, mert nem tud kitalálni semmit?

- Hahó Emily itt vagy? - kérdezi Noni érdeklődő fejet vágva. Nem tudom, mi játszódhat le ilyenkor a fejében, de biztos vicces lehet.

- Igen csak elgondolkoztam - válaszoltam egyszerűen, nehogy rákérdezzen.

- Miért, te tudsz olyat is? - próbálja megtörni a csendet, de ezen egyedül csak ő nevet.

- Jajj, de poénos vagy - mondtam ironikusan.

- Amúgy SMS-ed jött- tájékoztatott, valószínűleg Calum írt megint, hogy ő átgondolta, és nem is olyan jó ötlet stb.

- Kitől? - kérdeztem tőle hátha meglátta és kinyögi.

- Nem tudom, mert a kezedben van a telefon, csak elbambultál és gondoltam szólok.

- Ja, jól van na - ezt szerencsére elég jól megúsztam. Mi van ha észreveszi, ha rákérdez, hogy esetleg miért beszélek én Calum-al, amikor szinte rühelljük egymást, amin nem csodálkozok, mert akárhányszor hallottam őt a haverjaival zenélni mindig beszóltam, hogy szarok és hasonló idegesítő dolgot.

Calumtól: De ez biztos jó ötlet, és mi lenne ha többen mennénk?

Emilynek: Nem rossz ötlet, egy délután a második családjával.

Calumnak: És kiket hívjak meg?

Emilynek: Engem, a bandát, pasiját azt szerintem ennyien elegek leszünk

Calumnak: Felvilágosítanál, hogy mi az Istenről beszélsz?

Emilynek: Ryan-ről, várj neked nem is mesélte?

Calumnak: Nem mondod, hogy abba a pöcsbe van belezúgva

Emilynek: Akkor nem csak én nem bírom a buráját

Calumnak: Eltaláltad

Noni szemszöge

Emily valakivel Sms-ezik, de nem tudom kivel és marhára zavar.

- Emily kivel beszélgetsz? - kérdezem kíváncsian, hátha ad valami támpontot. Igaz nem szokása, de mindig bepróbálkozok

- Senkivel. - mondta ijedten, mintha szellem lennék.

- Ha nem csinálunk semmit, akkor kimegyek sétálni. - indultam ki az ajtón feldúltan. Most mi az Istenért hívott ki, hogy ha nem csinálunk semmit? Ezt otthon is tudom csinálni, ezért nem kell átsétálnom.

- Oké, szia - köszönt el. Mit ne mondjak marha ideges lettem, megálltam egy pillanatra elővettem a telefonomat mikor mögülem valami, vagy inkább valaki a kezemnél fogva magához rántott.

- Bazd meg, kurvára megijedtem! - kaptam a mellkasomhoz, mintha szívrohamom lenne.

- Ez volt a célom - majd pimaszul rám mosolyog. - Mesélj mi a baj?

- Semmi, csak Em lepasszolt - mondtam még mindig idegesen. Lehet, hogy csak felfújom a dolgot, de akkor is igazam van. Akkor minek hívott ki?

- Nem ülünk le beszélgetni?- kérdezte felém fordulva, és derekamnál fogva húz magához, majd egy puszit nyom kipirosodott arcomra.

- Ne inkább menjünk sétálni- nyavalyogtam, mire Ryan felkapott a vállára, és úgy futott végig velem a falun. - Rakj már le - kiáltottam miközben a hátát ütögettem.

- Mi a varázsszó?- kérdezi kacéran, de továbbra se tesz le.

- Kapd be!!!- válaszoltam gúnyosan, minek hatására lekapott a hátáról, és a kezében vitt tovább, mint egy menyasszonyt.

- Igen? Biztos vagy te ebben? - futott Ryan a kúthoz velem a vállán.

- Ha vizes leszek, meghalsz! - jelentettem ki, mire elkezdett a jéghideg vízzel fröcskölni, ami mellesleg csalás, mert lefogott a rohadék. - Ezt nem úszod meg szárazon – fenyegetem meg, miközben felé sétálok, és gyorsan megölelem.

- Basszus Noni, te jéghideg vagy - mondta meglepődve, mintha arra számított volna, hogy meleg víz fog folyni.

- Nem mondod? Tudod mennyire fázok? Nem volt valami meleg a víz - akadtam ki, ami részemről érthető volt. Ryan egyre csak közeledik felém, én persze szokás szerint lefagyok, és meg se moccanok. Percekkel később két meleg kart érzek magam körül, ami átmelegíti hideg testemet.

- Így nem mehetsz haza. - mondja aggódva. - Anyukád megöl engem, addig vedd fel a pulcsim, míg haza nem viszlek.

Ryan megölelt majd a bocsánatomért esedezett. Nem sokkal később elindultunk hozzánk, mert lehűlt a levegő és nem akartam megfázni. Mivel ez egy pici falu, ezért hamar a házunk elé értünk. Nem beszélgettünk, csak egymás szemét pásztáztuk. Elvesztem tengerkék szemében, éreztem ahogy meleg lehelete égeti számat, ajkaink már szinte súrolták egymást, mikor anya kiszólt.

- Drágám, most már gyere be! -  Annyira szereti megzavarni a dolgokat!

1. rész

Sziasztok ez lenne az első rész, még soha nem írtam fanfictiont (blogot se írtam soha), ezért az unalmas kezdést nézzétek el nekem. Bármilyen észrevételetek van nyugodtan írjátok le kommentbe, sokat segítene a visszajelzésetek, tudom elég rövidke lett ez a rész, de a következőek hosszabbak lesznek.

Naomi szemszöge

Fülembe a fülhallgatómmal sétálok Emilyhez, mikor a zenétől csak halkan, de meghallottam egy hangot a hátam mögül. Halál nyugodtan megfordulok és ahogy megláttam, hogy ki áll előttem halvány mosoly húzódik számra. Nem hittem szememnek, először fel sem ismertem olyan rég láttam, de leesett, hogy ki az. Abban a pillanatban olyan erősen szorítottam magamhoz ahogy csak tudtam. Kezét gyöngéden derekam köré fonta és egy puszit nyomott fejem búbjára.

- Úgy hiányoztál!- mondtam mellkasába mormogva.

- Te is nekem csöppség!- suttogta fülembe. Lassan eltoltam magamtól, gesztenye barna szemeibe néztem, és elmosolyodtam.

- Olyan jó, hogy végre itthon vagy, el se tudod képzelni mennyire unatkoztam nélküled.

- Annyira azért nem volt sok az a 4 hónapos turnénk. Ahogy hallom zenei ízlésed semmit sem változott. - célzott a fülesből bömbölő Green day számra.

- Csak jobb lett-mosolyogtam rá.

- Jut eszembe nincs kedved eljönni a holnapi próbánkra?- kérdezi Calum érdeklődve.

- Nem tudom, mert Emilyvel is régen csináltunk valamit közösen, és a bandatagokat se ismerem. - mondtam ellenkezve, hátha nem kell velük találkoznom.

- Na lécci majd megismered őket, nagyon jó fejek tudnak lenni, jobb napjukon- kezdett kérlelni egyre cinikusabb hangon.

- És mi lesz Emivel?- kérdeztem tőle még mindig reménykedve hogy megúszom a találkozást.

- Hozd őt is. - ajánlotta fel hátha lelkemre tud hatni. Nem értem, miért ilyen lényeges, hogy órákra össze legyek zárva 4 idiótával, akik semmi érdekfeszítő dologról nem tudnak beszélni. Cal már vagy 1000-szer próbálkozott rávenni hogy menjek el vele egy próbájukra, de mindig akadt valami jó kifogásom, aztán egy idő után nem próbálkozott.

- Biztos, hogy jó ötlet lenne, kicsit más fajta zenéket hallgat, és nem szeretném, hogy valamelyikőtöket megbántsa. – próbálok ésszerűen érvelni a hatás kedvéért.

- Mi lenne ha holnap Emivel lennél, utána pedig mi csinálnánk valami közös programot?- kérdezte határozottan hátha tudunk kompromisszumot kötni.

- Rendben van. - öleltem át, végre ismét karjaimba zárhattam annyi hónap után. El sem hiszem, hogy itt van, azt hittem már soha az életbe nem látom. Akárki akármit mond, azért egy báty mindig segít, de most nem volt itt, és ez a hiány szörnyű volt. - Te vagy a legjobb tesó- mondtam, egy mosolyt villantva Calnak. Ő vissza mosolygott rám és úgy éreztem mintha megszűnt volna a világ összes problémája. Lehet, hogy közhelyesen hangzik, de az, amikor végre megkapod azt, amit hónapok óta vártál, az felülmúl mindent. Amikor érzed a bőre melegét, amikor érzed a gondoskodását, érzed, hogy ő soha nem fog ott hagyni, egyszerűen örülsz csak a puszta jelenlétének is. A mai napig emlékszem arra, amikor Calék hozzánk költöztek az apukájával. Eleinte utáltam, és semmiképp se akartam, hogy velünk lakjon, ezért mindenféle gyerekes csínnyel próbáltam megfúrni anyáék kapcsolatát. Valamennyire még sikerült is, sokat veszekedtek, a vita tárgya általában a csínyeim voltak. De nem csak otthon, hanem az iskolában is ugyanúgy viselkedtem: az osztálytársaimnak keresztbe tettem, és soha nem tanultam meg semmit sem. Aztán egyik napról a másikra, Cal leült mellém, és együtt tanultunk. Őt nem zavarta, hogy keresztbe tettem neki, hogy miattam kellett lemondania a programjait. Nem érdekelte az sem, hogy miattam nem volt magán élete. Éreztette velem, hogy szeret, hogy elfogad feltételek nélkül. Majd idővel nem kellett megfúrnom a programjait, mert velem csinált programokat, a suliban is jól viselkedtem, és Cal is segített a tanulásban, egyszóval helyrejött a világ rendje.

Fülszöveg

Történetem eléggé hétköznapi, semmi különleges nincs benne. Én se vagyok egy különleges ember. Mégis mindig azzal nyugtatom magam, hogy lesz, aki különlegesnek fog tartani. A nevem Naomi Taylor, Sydney mellett lakok egy kis falucskában. Nincs sok barátom, mondhatni úgy is, hogy csak páran vannak. Emily, Zoe és unokahúgom Hope. Általában csak Emily-vel és Zoe-val megyek ki(Hope Sydney-ben lakik és csak néha jött ki). Amikor nem dolgozom kimegyünk sétálni, beszélgetni. Tudom kicsit érdekes, hogy 16 évesen dolgozom, de anyáék nem tudják finanszírozni a hülyeségeimet. Munka után, már nem tudok tanulni úgy hogy suli és munka közötti órában kell. A jegyeimen rontottam, így nem mehetek dolgozni, viszont több időm van kint lenni. De amit a legjobban utáltam, az az, hogy a sok kis plaza picsa egész nap a nyakamon lóg, hogy randit tudjon kérni mostohatestvéremtől Calum Hood-tól - vagy a haverjaitól. Sokáig nem találkoztam velük, de nem is volt hozzá kedvem. Egy nap azonban eljött az idő, amikor tetőtől talpig felforgatták nyugodt kis életemet...