12. rész

Sziasztok, igen tudom, hogy tegnap estére ígértem, és nagyon sajnálom, hogy nem raktam fel, de jó 17 éves létemre kimentünk este, és hát hogyan is fogalmazzak megpróbáltunk lerészegedni, de nem jött össze, pedig Becherovkát ittunk almalével, aminek kifejezetten kellemes íze van, mintha fahéjas forralt bort inna az ember. Na egy picit elkalandoztam, úgyhogy térjünk vissza a valóságba, meghoztam a részt, és jövőhéten jön a következő, valószínűleg nem hétvégén, mert szombaton Visegrádra megyek munkamegbeszélésre( a Silvanus hotelben töltöm a nyarat pincérként), vasárnap pedig a mi kis 150 fős falucskánkban templom szentelés lesz, úgy hogy elég jól betáblázták a hétvégémet. A részhez jó olvasást mindenkinek, és bocsi, hogy ennyit pofáztam. Ja és csatlakozzatok a facebookos csoporthoz.

Megsemmisült, nem fogta fel a helyzetet, azt gondolta, hogy Luke tényleg komolyan gondolja vele, és nem csak át akarja vágni. Lehuppan ágyára, és elfekszik rajta. Egy ideje már fekszik, és a plafont bámulja, hátha ott választ talál kérdéseire, néha rápillant telefonjára, hogy tudja mennyi idő. Szépen lassan újra megjelenek szemei előtt az este történtek, gyomra összeszorul, és a sírás fojtogatja, telefonján bekapcsol egy random zenét, ami nem volt más, mint a Everytime a Simple Plan jóvoltából. Pierre hangja hallatán oldalára fordult így, aki belép, azt hiszi, hogy alszik. Érzi, ahogy végig szánt egy könnycsepp az arcán és utat tör a többi is. Isten tudja mennyi ideje pityereghetett hang nélkül, de már kezdtek kiapadni könnycsatornái. Hallja az ajtó halk nyílását, de nem reagál rá semmit.
- Tudom, hogy ébren vagy! – ment hozzá közelebb Cal. - mond el végre mi a baj, hátha tudok segíteni. – kérlelte bátyja, s közben oda ült mellé az ágyra
- Csak hagyjál békén. - szólt neki undokul, senkit nem akart maga köré, nem szerette, ha gyengének látják. – senkire nincs szükségem, se rád, se másra- utalt Luke-ra. Cal oda feküdt mögé, könyökével megtámasztotta magát.
- Tudod, hogy soha nem akarok neked rosszat. - simogatta meg fejét, majd egy puszit nyomott rá. - Olyan rossz nézni, hogy szenvedsz, mondd, el nyugodtan bennem bízhatsz. - nyugtatgatta több kevesebb sikerrel. Noni lassan felé fordult, de egy árva szót nem ejtett ki. Maga se tudta, hogyan fogalmazza meg hogy mi bántja lelkét. Azt mégse mondhatja neki, hogy kétszer lekoptatták az élete romokban ő meg itt hagyja egyedül a problémáival és senki nem lesz mellette, aki megérti. Ha meg megtudja, hogy nem csak Luke hanem Ryan is felültette akkor nagyon kiakad főleg úgy, hogy Luke-nak kikötötte, hogy Naomi tabu. Az említett lány hasára fordult és fejét párnájába fúrta, Cal továbbra is gyengéden simogatta hátát és kérlelte, hogy valamit mondjon, mert ez nem helyes, ezzel csak saját magának tesz rosszat. Naomi felnézett rá, szólásra nyitotta száját, de azzal a lendülettel be is csukta.
- Mit szerettél volna mondani?- kérdezte Cal csalódottan. Nem értette miért nem bízik meg benne saját testvére. Eddig mindent megtudtak beszélni, most mi változott meg annyira, hogy meg se szólal?- tette fel magának a kérdést, de tudta, hogy magában nem kap rá választ. Tudja, hogy a kérdésére a választ csak egy ember tudja, de ő jelenleg meg se szólal, nem hajlandó beszélni, ami azért valljuk be eléggé aggasztó számára főleg úgy, hogy lassan utaznak és esélye sem lesz, hogy nyugodtan tudjon vele beszélni.
- Tudod, mit nem érdekel, naivan azt hittem, hogy mielőtt elmegyünk, még utoljára beszélhetnénk egyet, hogy tudjam, mi van veled, mert mostanában nem akarsz még csak hozzám se szólni, vagy ha hozzám szólsz, úgy kezelsz, mint akit gyűlölsz. De ha megkérdezem, hogy mégis mi a fészkes fene bajod van, magadba fordulsz és szarsz mindenkire önző módon, és ez csak egy dologhoz vezet méghozzá ahhoz, hogy mindenkit elvesztesz, aki melletted van, és egyedül maradsz, miközben ezek a dolgok belülről felőrölnek. – Csak úgy dőltek belőle a szavak, Naomi egy időre belegondolt testvére miről beszél, de nem tudott rá mit mondani, tudta, hogy igaza van és azt is tudta, hogy ha nem adja ki magából mi bántja, akkor az nem vezet semmi jóhoz. Calum minden szava fájt neki, minden egyes szó olyan mintha egy kést döfnének mellkasába, szavai megtekerték a mellkasában lévő tört majd szép lassan megszűnt létezni. Naomira rájött a pánikroham minden elsötétült előtte, nem érez, semmi fájdalmat olyan mintha a fellegekben sétálgatna, a világ problémái megszűntek egy pillanat alatt. Itt nincs senki, aki tudná bántani, mégis hallja szerettei hangját „Naomi jól vagy?", hallja Cal édes hangját, de hiába akar bármit is mondani nem tud. Hallja, hogy beszél hozzá, de sehol nem találja, hangjában aggodalmat fedezett fel, de nem tudta miért, hiszen ő jól van. Majd édes anyját is meghallja, érzi, ahogy felemelik és átrakják, érzi mindenki érintését, hallja mindenki hangját még sincs itt senki. Nem érti, hogy lehet ez, mi történhetett, talán meghalt vagy kómába esett? Maga körül nem látott semmi ismerőset nem volt ott semmi csak ő és egy rakás felhő, amin sétálgatott, azt kívánta bár itt lenne valaki, aki meg tudja mondani, hogy mi, történik, és miért nem talál senkit. Talán órák telhettek el, de ő csak feküdt és nézett felfele arra gondolt, hogy alatta pihe puha zöld fű van felette a kék égbolt tele más-más formájú felhőkkel, oly annyira bevált a módszer hogy meg is jelentek körülötte ezek a dolgok, a nap fényesen ragyog, az égen miközben ő a barátaival hülyéskedik a virágokkal teli réten. Elfelejtett mindent és egyszerűen kihasználta a lehetőséget, hogy még utoljára kinn lehetnek mind Cal, Luke, Mickey, Ash és még Emi is. Bár ez lehetne az utolsó, amit átél, legalább boldogan halna meg, de ekkor egy éles fájdalom mar gyomrába és szemei kipattannak, nem érti mi történhetett vele az utolsó dolog, amire emlékszik, hogy Callal vitatkoznak és utána már egy álomvilágba van ahol minden happy és semmi baj nem történhet. Tekintetét körbe vezeti a szobába, rögtön felismeri a kórház jellegzetes falait, mellette egy csomó gép áll, amire rá van kötve, ez jelzi, hogy még életben van. A szobába azon kívül egy éjjeli szekrény van, amire egy virágot helyeztek, több beteget nem fedezett fel, de az ágyakon így is fekszenek. Ha jól látja az egyik Calum a másik Luke a harmadikon pedig az anyukája, a fotelbe pedig Mickey fetreng, csak Asht nem látta sehol se. Az ajtó halkan nyílik mire az említett fiú lép be egy kávéval a kezében.
- Emberek Naomi életben van felkelt!- kiabálta el magát mire mindenki felkapta fejét és rá nézett. Naomi a fiúra nézett, aki el kiabálta magát és értetlenül nézett rá, körbe nézve mindenkin a megkönnyebbülés látszott, de ő még mindig értetlenül ült.
- Mi... mi történt?- kérdezi dadogva, mert tart a választól, nem tudja mi zajlott le, hogy miért van kórházba, vagy, hogy mennyi idő telt el. Lehet, hogy hónapok óta a betegszobában fekszik és a fiúk már réges-régen haza jöttek a turnéról. Nem szólt senki egy szót se és már Naomi is kezdett aggódni, hogy mit csinálhatott. - Valaki mondja már meg mi történt!- kiabálta el magát, és lassan ismét sírva fakadt.

  Ne felejtsetek el kommentelni, és szavazni(tudjátok a rész végén az a tetszett, vagy béna lett gomb)

11.rész

Sziasztok valahogy ezt a részt is összehoztam, sajnálom a késést, már szerencsére jobban vagyok, úgy hogy igyekszek behozni a lemaradást. A héten hozom a kövi részt, még az is lehet, hogy este fenn lesz. Csatlakozzatok a facebookos csoporthoz.
Noni szégyellte magát testvére előtt, de most már nem tudott mit tenni. Cal ahogy benyitott, úgy is ment ki, egyszerűen nem tudott hozzászólni, sejtette hogy van közöttük valami, de nem gondolta komolynak. Luke és Naomi csak néztek egymásra, egy hang nem jött ki torkukon, nem tudták mit is kéne mondani. A lány kivörösödött arccal figyelte a fiú reakcióját, aki lehajtott fejjel állt előtte. Mintha megbánta volna előző tettét, szégyellte magát, de vágyott a fiúra, mérhetetlenül akarta őt.
- Sajnálom. - mondta Naomi remegő hangon, a sírás kerülgette. Érezte ahogy gyomra liftezni kezd, szíve össze szorul és egy hatalmas gombóc keletkezik torkában, nem hitte hogy ilyen érzéseket fog táplálni valaha Luke iránt. - Nagyon sajnálom nem kellett volna!- csuklott el a hangja amire már ő is felfigyelt. Próbálta leplezni érzéseit előle, de nem tudta és hirtelen elszakadt a cérna. Ahogy az első könnycsepp legördült, úgy törölte le pulcsija ujjával. Luke hirtelen közelebb ment hozzá, de Naomi elnézett csak hogy ne kelljen tengerkék íriszeibe néznie. Lopva felpillantott Luke-ra, aki ezt észre is vette.
- Nem neked kell bocsánatot kérned. - mondta rekedtes hangon, de nem tudta, mit kellene lépnie. Ha megcsókolja, akkor Naomi összeomlik, itt most egy barátra van szüksége, így félre tette minden érzését, és megölelte a lányt. - Most egy barátra van szükséged és én itt leszek neked... mindig!- nyugtatta, de nagyon fájt neki az egész dolog, ő nem tud csak a barátja lenni, és nem is akar. Ő szeretné ha a lány ugyan azt érezné iránta, szeretne minden alakalommal elveszni türkizkék szemében, szeretne mellette ébredni. Maga mellett szeretné tudni, amióta csak megismerte, azt szeretné ha ezt tudná ő is. Naomi hirtelen felnézett rá, és látta gyönyörű szemeiben a zavartságot. Luke adott egy puszit homlokára, és letörölte könnyeit. - Lassan mennem kéne haza, már várnak otthon. - suttogta a lány hajába, aki mélyen belélegezte illatát.
- Mikor mentek el?- kérdezte kicsit erőteljesebb hangon
- Jövő héten , 6 hónapra a 7. itt lesz Ausztráliába. - tájékoztatta mindenről, félve hogy kiakad és ismét sírni fog. Azt már nem tudná elviselni, hogy megint összeomlik. Legszívesebben magával vinné, de nem lehet.
- Itt hagytok, egyedül. - jelentette ki ridegen és közömbösen, de csak magának, tényként.
- Nyugi, majd átvészeled valahogy, minden nap hívni fogunk, és skypeolhatunk is. - vigyorgott nyugtatólagosan rá Luke, és megsimogatta hátát
- Tudom, de hiányozni fogtok. Nagyon! De nem is tartalak fel, menj haza nyugodtan- még egyszer megölelte őt, mintha az élete múlna rajta, felnézett rá,  és nyaka köré fonta a kezét. - A szülinapomon se lesztek itthon. - nézett mélyen tengerkék íriszeibe, majd beletúrt aranyszőke hajába. Luke egymásnak döntötte homlokukat és mélyen szemeibe nézett. Naomi állta tekintetét majd Luke-hoz közeledett, érezte forró leheletét.
- Naomi ne csináld , tudom hogy nem ezt akarod. - mondta Luke szomorú hangon mert tudta, hogy sohase lehet az övé. Soha nem tudhatja magáénak a lányt.
- Nem mond meg mit csináljak. - ezzel lágyan megcsókolta, és felébredtek gyomrába a  pillangók, nem engedte el a fiút. Luke derekánál fogva magához húzta és olyan gyengéden csókolt vissza amennyire csak tudott, mintha attól félne hogy ketté törik a kezeibe. Egyre hevesebb csók csatába kezdtek, amit egyikük sem bánt, Naomi nem tudott betelni a kellemes érzéssel ami szét áradt testében. Luke felkapta a lányt és ledöntötte ágyára, felülkerekedett rajta, de csókukat egyszer nem szakította meg.
- Luke én...- suttogta halkan Luke fülébe- Én még nem vagyok erre kész. - pirult bele saját szavaiba.
- Olyan aranyos vagy mikor zavarba jössz mondták már?- vigyorgott rá és megcsókolta ismét, mielőtt megint el tudták volna mélyíteni csókukat Luke-nak csörögni kezdett telefonja.
Szia... igen, itt vagyok Caléknál... mindjárt megyek...jó szia anya- Akkor nekem mennem kéne. - állt fel az ágyról fel húzta magához Naomit. Kezeit derekán pihentette, és gyönyörködött a lányban.
- Ne nézz már így. - nevette el magát Naomi közben el tűrt egy karamell szőke tincset füle mögé. Közelebb hajolt hozzá és mellkasának döntötte fejét. Egy ideig gondolkodott hogy mi is van közöttük pontosan, de ha csak a saját érzéseit vette figyelembe akkor már rosszul járt, mert meg se tudta fogalmazni hogy mit is érez Luke iránt. - Most mi is van köztünk?- kérdezte, félt a választól, nem tudta mit fog mondani neki és ő se tudta mi lenne a reakciója ha szerelmet vallana neki Luke.
- Semmi- jelentette ki Luke közömbösen. Naomi tetőtől talpig lesápadt és megszólalni nem tudott. Hogy mi van?- gondolta, nem igazán értette a helyzetet, hiszen az előbb még az ágyon feküdtek és hevesen csókolóztak most meg nincs közöttük semmi? Biztos valamit rosszul értett, de nem. Mire észbe kapott Luke elköszönt és kisétált minden magyarázatot elhagyva.

 Ne felejtsetek kommentelni :D

10. rész

Sziasztok ezer meg egy bocsánat a késésért, nem is tudom, hogy eddig miért nem raktam fel. A részhez jó olvasást, és várom a véleményeteket is :D

Luke elment, és nem jött vissza.2 hét és indulnak, elmennek több mint fél évre, és itt hagynak. Luke már így is rettentően hiányzik, nem tudom mi lesz velem, mert most nem csak Luke lép le hanem mindenki más is. Mióta Luke-val össze kaptunk, ki se mozdultam a szobámból, egész nap csak zenét hallgatok, és csak kajáért megyek ki. A többiek már aggódnak értem, és Cal naponta ellenőrzi kezeimet, nehogy „kárt tegyek” magamba. Remélem, hogy erről hamar le fog szokni, mert nincs nagy kedvem a hülyeségéhez. Igazándiból valamit tényleg csinálnom kéne, de valahogy élni sincs kedvem, eddig mindig Luke-val lógtam, persze most egymáshoz se szólunk egy pillanat alatt minden tönkre ment, és már semmi se ugyan olyan mint volt. Anyáék kipateroltak a lakásból, hogy menjek és sétáljak egyet, felvettem egy fekete cica nacit egy GDs pólóval hozzá a futó cipőmet. Gyorsan beszóltam még, hogy elmentem, és már kint is voltam. Vittem magammal a fejesemet is úgy hogy folytathattam a benti tevékenységemet. El sétáltam a mezőn keresztül egy fa tövéhez, gyakori találkozó helyem volt a barátaimmal, szerettünk ide jönni, mert egyszerűen mindig szép volt az a hely. Ahogy a nap sugarai öröm táncot jártak a mező fűszálaival, ahogy az égbolt kék színével a fehér bárányfelhők játszadoztak, meglepően festői képet ad magáról az elém táruló táj. Természetesen nem csak mi mászkáltunk erre, sokan mások is kedvelték a környéket, így párszor idegenekkel is találkoztunk.
- Szia- köszöntem kedvesen, a rég látott barátnőmnek.
- Szia, köszi a múltkor a segítséget. – mondta megvillantva mosolyát. Először értetlenül néztem rá, de természetesen rájöttem, hogy miről is beszél pontosan.
- Igazán nincs mit. - válaszoltam szerényen- Sétálunk?- teszem fel a kérdést hátha velem tart.
- Aha, merre menjünk?- kérdezi érdeklődve a vállig érő barna hajú lány.
- Tudok egy pár jó helyet. – válaszolom büszkén.
- Menjünk a kedvencedhez. – adta a legegyértelműbb választ nekem.
- Oké. - elindultunk és beszélgetni kezdtünk, pont mikor oda értünk a tóhoz Ryan köszönt nekünk- Szia Ryan. –köszönök a srácnak minél elbűvölőbben.
- Sziasztok! - köszönt vissza, és megvillantotta ezer wattos mosolyát
- Te is ismered Ryant?- kérdezi ledöbbenve tőlem Emma, én pedig értetlenül nézek vissza rá.
- Persze, már egy hónapja azt terjesztik hogy járunk. – vontam meg a vállam, mert már kezdtem hozzá szokni, mégis minden egyes pillanatban lázba tudok jönni, ahogy meghallom a rólunk szóló pletykákat.
- Miért jártok? – kérdezi ledöbbenve, de én csak egy fájdalmas mosolyt erőltetek magamra.
- Nem Isten ments. – zárom le a témát ennyivel. - Holnap ráérsz?- kérdezem és akkor anyáék is leszállnának rólam egy darabig.
- Szerintem igen, vagy várj mégsem, be kell mennem apához. – mondta erősen gondolkodva, hogy biztos legyen abba amit mondd.
- És utána ilyen tájt? – kérdezem tőle érdeklődve. Alapvetően egész aranyos, és jó társaság.
- Akkor szívesen kijövök. – bólogat és közben rám mosolyog.
- Ez lenne az a hely, egy jó barátommal lógtam mindig itt. - ahogy Luke-ra gondoltam, vissza kellett tartanom könnyzáporomat.
- Ez a hely gyönyörű- mondta Em csodálkozva, és rám emelte tekintetét.
- Fel tehetek egy kérdést? – már megfordult bennem párszor a kérdés, de egyszerűen nem bírom elhessegetni a gondolatot, hogy esetleg van közöttük valami.
- Persze, miről? – nézett rám kíváncsian. A nap fénye csillant meg szemeiben, ahogy a kíváncsisága utat tört benne.
- Honnan ismered Ryant?- tettem fel félve a kérdést, mégis ahogy kiejtettem a számon ezt a pár szót, inkább eltűntem volna valahova a világ másik végébe.
- Ez vicces lesz, a most 23 éves nővéremnek udvarolt mikor ki költöztünk. – válaszolta nevetve, én pedig mintha a főbe lövéstől menekültem volna meg örültem a hírnek.
- Ez komoly?- kérdeztem tőle röhögve. - Lassan vissza kéne indulnunk. – mondtam halkan.
- Ja holnap suli lesz. – értett velem egyet.
- Basszus még matek leckét kéne írnom. - elköszöntem Emitől és már siettem is haza. A lakásba érve bekiabáltam egy 'sziasztok megjöttemet', és már rohantam is a szobámba. Elővettem a füzetemet, és naivan azt hittem, hogy ez gyorsan fog menni, de mikor 10 perce néztem a másodfokú egyenleteket kicsit lehangolódtam.
- Cal gyere be egy kicsit. – ordítottam el magamat, kicsit sem nőiesen, de ez a jelen helyzetben nem tudott érdeklődni.
- Mi az?- rontott be a szobámba, olyan ’ mit akarsz tőlem’ fejet vágva.
- Segítesz a matek leckémben?- néztem rá kérlelően, de van egy olyan érzésem, hogy esze ágában sincs nekem segíteni.
- Tudod hogy nekem is mindig Luke segített, hívd fel és beszélj vele. – válaszolta egyszerűen, mintha nem tudna róla, hogy összevesztünk.
- Majd holnap felhívom. – mondtam unottan, és becsuktam az előttem lévő füzetet.
- Most. - nyújtotta át telefonomat, amit egy könnyed mozdulattal arrébb dobtam.
- Muszáj?- kérdeztem haldokló fejet vágva , miközben az ágyamon szenvedtem.
- Igen, mivel két hete ki se jössz a szobádból, és érdekes módon két hete Luke se kérdez felőled. Nem is találkoztok, úgy hogy ha nem akarod elmesélni mi történt, akkor fel kell, hogy hívd. – mordult rám szigorúan.
- Add a telefonod. – fogadtam neki szót, jó kislány módjára.
- Ott a tied- mondta még mindig szigorúan, de csak durcásan kinyújtottam a nyelvem.
- De nem fogja felvenni ha én hívom. – akadékoskodtam tovább, hátha meglágyul a szíve, de nem jártam túl sok sikerrel.
-  Jól van tessék- adta oda és várta hogy hívjam. Kicsöng, a szívem pedig őrült módjára dobog.
Szia Luke én vagyok az Naomi
És mit szeretnél?- kérdezte enyhén bunkón
Ráérnél?
Attól függ
Előre szólok hogy Cal kényszerített, nem igazán megy a matek házim.
Mikor kellene segíteni?- kérdezte fáradtan
Igazából holnap lesz matekunk
Fél óra múlva megfelel?
Igen, köszi még egyszer...Szia
- Tessék itt a telefonod, remélem örülsz, fél óra és itt van. – mondtam durcásan bátyámnak.
- Igen örülök. Mielőtt kimegyek mutasd a kezed. – mondta határozottan, de nem igazán voltunk egy véleményen.
- Minek?- kérdezem flegmán.
- Te is tudod, mutasd csak.
- Tessék nincs semmi a kezemen. – idegesen felrántom pulcsim ujját, így láthatóvá válik sima érintetlen bőrömnek a felülete.
- Remélem nem is lesz, és ugye tudod hogy nem fogod sokáig titokban tartani a Luke-val való összekapásod okát. – mondta ezt már mosolyogva.
- Hogy én nem mondom el az is biztos. – poénkodtam vele én is, ami egy picit hangosabbra sikeredett a kelleténél. 
- Ha te nem akkor majd Luke fogja. - vitatkozásunkat kopogás zavarta meg ami nem mástól, mint az előbb említett sráctól származott.
- Akkor én mentem is-jelentette ki Cal, veled meg beszélnem kell majd jó Luke?- mondta testvérem határozottan.
- Tőlem. – válaszolta Luke komoran. Calnak is sikerült kitalálnia a szobából. Egy ideig csak álltam Luke előtt és meg se bírtam szólalni, majd Luke közelebb jött és nem bírtam tovább. Most ahogy mindenki várná Luke megcsókol, vagy én bőgöm el magam és vetem magam karjaiba, hogy mennyire hiányzott ezzel az összes problémát megoldva. Csakhogy ez nem egy film ez nem egy tündér mese. Én nem élek tündér mesében, nekem ez soha nem adatott meg. Így megszólaltam, mielőtt még valamit elszúrok.
- Nem tudom hogyan érted te meg ezeket a marhaságokat. - Luke csalódottan rám nézett majd hajába túrt.
- Nem annyira nehezek. - mondta rekedtes hangján amiben lehetett hallani a fájdalmat, az elkeseredettséget.
- Gyorsan magyarázd el azt csináljunk valami mást oké?- kérdeztem tőle, de a reakciója nem olyan volt mint amilyenre számítottam
- Figyelj Naomi, nem hiszem, hogy jó ötlet ha együtt lógunk. - a szívem összeszorult, már nem mertem megszólalni, a fejemet gyorsan lehajtottam és a füzetemet kezdtem nézni- Noni most mi a baj?- kérdezte aggódva, de én csak megráztam a fejemet. - Noni mondj valamit, kezdesz megijeszteni!- összeszedtem a maradék erőmet is, és csak annyit mondtam 'hogy nincs semmi bajom', de fel már nem tudtam nézni
- Akkor kezdjünk el matekozni. - a gombóc ott volt végig a torkomban Luke-nak egy kérdésére nem válaszoltam csak bólogattam, hogy értem-e, vagy hogy melyik részét nem értem a feladatnak. Luke nagy levegőt vett és rám nézett. - Mindent értesz?- kérdezi kíváncsian hátha megszólalok, de ha akarnám se jönne ki egy árva szó se a torkomon.
- Mondj már valamit, kezdek nagyon aggódni, amióta itt vagyok alig mondtál valamit, de Calummal tudtál veszekedni.
- Nincs semmi bajom, mindent értek. – minden egyes szó után vettem egy kisebb levegőt, nehogy meghallja elcsukló hangom.
- Na jó ezt az egyet ne próbáld bemesélni, ennyire már ismerlek. – fonta össze karját mellkasa előtt, és úgy nézett tovább.
- Nem Hemmings, te egyáltalán nem ismer, ha nem akarsz velem lenni nem kell, csak gondoltam elsimíthatnánk mielőtt elmész, de úgy látom te ezt nem akarod. – eléggé felment bennem a pumpa, így leginkább már kiabáltam amire Cal is felfigyelt.
- Sziasztok tudom hogy nem igazán jöttök ki mostanában, de filmet néznék úgy hogy maradjatok csöndbe- mondja idegesen, és kilép a szobámból.
- Tudod mit Cal kussolj el, és hagyjál békén nem vagy senkim, hogy ellenőrizgess meg beszólj remélem világos voltam. – kiabáltam utána, amire megfordult és visszajött.
- Szerintem meg te kussolj,mert mindent megteszek érted, de te csak folyton nyavalyogsz. - jött be és kezdett el velem kiabálni.
- Állítsd le magad, egyszer nem kértelek meg, hogy foglalkozz velem úgy hogy akadj le azt hagyj békén. – oktattam ki, ami elég meggondolatlan döntés volt.
- Oké hercegnő én békén hagylak. Örökre!- kiment és becsapta az ajtót.
- Noni ez most mire volt jó?- kérdezte kikerekedett szemekkel- Szerintem kérj tőle bocsánatot!
- Nem érdekel igazán hogy mit mondasz, úgy tudom nem érdekel téged mi van velem, most mondtad, hogy jobb lenne ha nem lógnánk együtt.
- Ez nem igaz érdekel, hogy mi van veled, ezért hagyjad abba a hisztidet és mondd el végre mi a bajod, mert így senki nem fog megmaradni melletted.- mondta higgadtan amin eléggé csodálkoztam, ő még az ágyamon ücsörgött mire kitörtem mint egy vulkán és kiabálni kezdtem.
- Nem érdekel hogy senki nem fog maradni nekem. Eddig se volt senki aki lett volna, és nem is lesz. Itt hagytok engem egyedül több mint fél évre, és ez még nem minden, te csak úgy elmentél és vissza se jöttél, még csak el se mondtad miért erre most kitalálod, hogy nem is akarsz soha többet találkozni velem. Ebből meg már én is ki tudom következtetni, hogy utálsz és csak sajnálatból istápoltál!- kiabálásomnak Luke vetett véget. Felpattant az ágyról megfogta a derekam és közelebb húzott magához, időm nem volt gondolkodni csak megcsókolt, én meg hagytam, nyaka köré fontam kezeimet is lábujjhegyre álltam. Luke nekidöntött a falnak és úgy folytattuk tevékenységünket Luke megemelt mire én reflex szerűen dereka köré fontam lábamat. Heves csatánkat az ajtó nyitódása zavarta meg, mire mi szétrebbentünk...