8. rész

Sziasztok, wattpadra most nem rakom fel a folytatást, mert még nincs készen. Ami a történetet illeti eddig tudtam mi legyen a vége, de most egy hirtelen általam írt fordulópont miatt lehet, hogy mégse az lesz amire gondolok. Valamint hamarosan egy új bogot szeretnék kezdeni, amiről úgyis értesítelek titeket. A facebookos csoportba még mindig sok szeretettel várok mindenkit. A részhez pedig jó olvasást.

- Jól vagy? - kérdi Luke, és már lépett hozzám közelebb.
- Persze. – hangom nem remegett meg, nem lehetett rajta hallani, hogy sírok, könnyeim mégis szüntelenül folytak. Luke átkarolt, és nyugtatás képpen hátamat simogatta. Nem akarok sehova se menni, nem akarok senkit se látni, de muszáj elmennem az iskolába. Szerencsémre anya itthon hagyta az alapozóját így egy kicsit tudok javítani kinézetemen. Luke-ot is haza küldtem, egy ideig ellenezett, de sikerült elküldenem. Lassan, de biztosan átgondolom hogy mi történt, és apró dolgokkal nyugtatgatom magam. Több-kevesebb sikerrel működik a dolog, de még mindig van valami, ami nem hagy nyugodni.7:45, lassan indulnom kell a buszra, és ott lesz Ő is, hogy rohadna ketté a bele. Már a buszon ülök... találkoztunk... rám se nézett, próbáltam eltüntetni a sírás nyomait, de nem igazán sikerült. Emilyvel is összekaptunk, most is, mint minden reggel itt volt a buszmegállóba, de oda se jött hozzám így egyedül buszoztam, ami sokat segít, főleg azért, mert tudok zenét hallgatni ami ilyen esetekben élet feltétel. Pár szomorú számnál könny szökik a szemembe, de nem hagyhatom, hogy most törjön el a mécses itt, mindenki előtt. Beérek a suliba is, nagy nehezen leülök, de a fülhallgatót nem veszem ki a fülemből. Egész nap nem tudok odafigyelni, a füzetembe firkálok mikor rezegni kezd a zsebem. Hirtelen felkapom a fejemet majd le mintha mi se történt volna. Feloldom a képernyő zárat, a szívem hevesen ver, majd egy apró mosoly kúszik a számra.
Luke: Minden rendben??? :)
Én: Persze mi baj lenne
Luke: Be mentél suliba, nem??
Én: Aha, de semmit nem érek vele
Luke: Mer??
Én: Szerinted oda tudok figyelni??
Luke: Akkor gyere el, azt' érted jövök
Én: Luke, nem lóghatok
Luke: Nem is kell,, mondd azt, hogy rosszul vagy, kérj kikérőt és lépj le
Én: dehogy lépek le, te megbuggyantál
Luke: nekem mindegy, akkor szenvedj bent az iskolába
Luke komolyan azt gondolta, hogy lelépek suliból? Esküszöm, hogy hülye! Minek jöjjek el, kibírom ezt a pár órát. Jó mondjuk otthon tényleg jobb lenne, de ha meg elmegyek akkor azt anyáék úgy is tudni fogják. Várjunk csak, engem mióta érdekel anyáék véleménye? Egy pillanatot nem vártam,fogtam a telefonom, és írtam Luke-nak.
Én: Luke, eljössz értem???
Luke: Persze, mikor???
Én: 20 perc múlva legyél a suli előtt, oké???
Luke: Oké :)
Lassan az órának is vége, lemegyek a portára kérni kikérőt, mert csak azzal lehet elhagyni az iskola területét 13:30 előtt.
- Csókolom tanárnő, nem érzem magam jól és szeretnék haza menni, alá írná nekem a kikérőt?- mondom haldokló fejet vágva.
- Persze Naomi, menj csak haza, remélem holnapra jobban leszel!- mosolyog rám édesen. Mennyire hiszékenyek a tanárok, hihetetlen.
- Köszönöm- villantok egy hálás mosolyt, amit a tanárnő viszonoz, majd a cuccaimmal együtt indulok ki a suliból. Luke már ott áll és vár nem tudom mióta, lehet, hogy még csak most ért ide. A kocsi felé veszem az irányt, ahol Luke-ot egy hatalmas ölelésben részesítem.
- Köszi, hogy értem jöttél, hálás vagyok érte. - mondom remegő hangon.
- Nincs mit, máskor is nagyon szívesen eljövök érted. - mondja nyugtatólag, ami kevés sikerrel jár, de azért bíztatólagosan rá mosolygok.
- Már annyi elég, hogy megöleltél. – jön rám az őszinteségi roham, és amint ezeket kimondtam, inkább a cipőmre pillantottam, hogy ne vegye észre zavaromat.
- Gyere, lépjünk le innen- mondja úgy, hogy elhúzódik tőlem, és már nyitja is ki előttem a kocsi ajtót. Még egy hálás pillantást kap tőlem, amin csak elmosolyodik.
- Merre megyünk??- kérdezem kíváncsian.
- Majd megtudod. – kezdd el titkolózni.
- Naaa, mond el. Légyszi! – könyörgök neki, de csak elmosolyodik a kislányos viselkedésemen.
- A légy nem szíves, hanem potrohos. - mondja nevetve. Egy szúrós pillantást vetek rá cserébe a beszólásáért.
- Jajj a kis humor Herold. Na de hova megyünk??- kérdezem egyre nyugtalanabbul, ahogy kiérünk a városból.
- Nem mondom meg!- néz rám, majd vissza az útra.
- Miért?- kérdezek vissza a hecc kedvéért. Szeretem az emberek agyát húzni, Luke-ét meg főleg.
- Mert a légy nem darázs, a csirke nem tojás, és a macska nem borotválkozik.
- Ahogy te se. - szólók be neki, amiért bosszúsan néz rám.
- Mi van, már nem is szenvedsz annyira?- kérdezi viccelődve, de amint látja a mosolyomban a szomorúságot, és a könnyel megtelt szemeimet, rögtön szabadkozni kezd.
- Luke nem kell szabadkoznod, semmi baj, nem haragszok ám rád, nem kell aggódnod.- erre lesimít arcomról egy kósza könnycseppet, és megpuszilja a homlokomat, nem kellett több eltört  mécses.
- Most miért sírsz?- kérdezi aggódva, mikor látja, hogy a magamba fojtott könnyekkel küszködök.
- Nem tudom egyszerűen az jár az eszembe amit reggel mondott. – fakadtam ki, nem gondoltam, hogy ennyire fájni fog az egész, de azt hittem végre eljön az én időm, és végre boldog leszek.
- De reggel mondta,  hogy beszéljétek meg. - mondta bátorítóan.
- Tudom, hogy ezt mondta. - a könnyeim apadni kezdtek. - Szerinted lehet még minden olyan, mint azelőtt?- kérdezem megkönnyebbülve. Persze nem gondolom, hogy erre van megfelelő válasz, de azért reménykedek.
- Nem tudom. –felelte, és leállította az autót. Luke lopva rám pillant párszor közben én is kiszállok, megfogja karomat és elkezd húzni, de úgy, mintha az öt éves kis gyerek mutatni akarna valamit az anyukájának.
- Luke, lassabban menjünk, nekem nincsenek ekkora lábaim!- szólok neki nevetve, de ő csak tovább ráncigál.
- Hahaha, de vicces vagy. – mondja ironikusan, de nem állt meg.
- Nem vicceltem, tényleg nem tudok ilyen gyorsan menni! – szólok neki megint.
- Oké, gyere, mindjárt ott vagyunk. – hallani hangján, hogy mosolyog.
- Jó, de hol?- és ekkor Luke megáll, én persze szerencsétlen vagyok és neki megyek, de mindegy- Au!
- Bocsi, jól vagy?- kérdezi Luke röhögve.
- Persze, csak kemény a hátad. – röhögtem én is, miközben fájlalom a fejemet.
- Ki mondta, hogy menj neki?- Luke megfogta a kezemet, és elkezdett sétálni a part felé.
- Luke, ez gyönyörű, honnan tudtál erről a helyről?- kérdezem, és közben gyönyörködök a tájban.
- Callal meg a srácokkal egyszer eltévedtünk, és úgy találtuk ezt a helyet, nagyon szeretek ide járni. – mondta halkan, és a fejét a vállamon pihenteti. A hely csodálatos, a tenger szép halkan hullámzik és csap fel a sziklákra, a víz kristály tiszta, a homok pedig, ahogy belelépünk lágyan besüllyed bennhagyva lábunk nyomait.
- Vedd le a cipőd- utasítom a magas szöszit mellettem.
- Dehogy veszem le, minek?- áll értetlenül néz rám, de aztán leveszi a cipőjét velem együtt.
- Így megfelel?- kérdezi hülye fejet vágva.
- Tökéletes- lököm meg a vállát vigyorogva- Gyere sétáljunk egyet- fogom meg a kezét, és húzom magam után. Luke világ fájdalmas fejjel nyugtázza, hogy úgy sincs más választása. Ujjainkat összekulcsolja, nekem pedig  nincs erőm szétszedni; biztonságot nyújt, van valami, amibe tudok kapaszkodni, amiről tudom, hogy valóság. Belemerülünk a beszélgetésbe, lassan esteledik, így illene haza mennem, de nem akarok. Félek hogy mi vár rám, és nem, nem arra gondolok hogy anyáék otthon vannak, mert hívott, hogy még maradnak egy napot a nagyinál, hanem arra hogy Ryan ott vár, és én nem fogok tudni vele beszélni. Most még nem, majd talán máskor. Gondolataimból a csengőhangom ránt vissza, meg se nézem ki az, gyorsan elhúztam a zöld nyilat, és a fülemhez emeltem. Hangjától lefagytam, a vér megdermedt az ereimben, a szívem kihagyott pár ütemet. Tudom jól ki van a vonal másik végén, de valahogy egy hang se jön ki a torkomon.

7.rész

Sziasztok meg hoztam a részt ahogy ígértem. A facebookos csoportba mindenkit szeretettel várok( Gotta Get Out néven fut). Ha tetszett a rész hagyj magad után nyomot, ha kivetni való találtál benne, azt is nyugodtan írd le, mert az építő kritikának is örülök. 
- Ezt meg hogy érted?- kérdeztem tőle elkomorult arccal.
- Sehogy. – vágta rá, mintha semmi nem történt volna.
- Azt mondtad, hogy ha elmondanád tönkre tennéd ezt a pillanatot. Luke miről beszélsz? – vonom kérdőre az előttem álló fiút.
- Igen, de úgy látszik már sikerült elrontani. – mormogta az orra alatt annyira, hogy én is meghalljam.
- Neked az tökéletes pillanat hogy sírok?- vonom ismét kérdőre hangomat meg emelve.
- Igen szerintem is az a tökéletes pillanat amikor bőgsz!- jelenti ki ironikusan, hangjából kihallatszódott a harag, ahogyan lesajnálóan beszélt velem.
- Tudod mit, haza megyek, eddig senki nem tudott egy nap alatt 2-szer megbőgetni, de neked sikerült, tudok hozzá gratulálni. - mondtam erélyesen mégis egyre halkuló hangon. Nem tudom mi van velem, egyszerűen nem akarok vele lenni. Egyszer rendes és aranyos, máskor meg bunkó paraszt ahogy most is.
- Már bocsánatot kértem!- kiabálta utánam idegesen.
- A bocsánat most már nem segít. Szia! - szerencsémre Luke nem jön utánam, pedig le mertem volna fogadni, hogy utánam jön. Nem merek hátranézni egyszerűen képtelen vagyok rá, de van egy olyan sejtésem, hogy csak ott áll egy helyben, és nem tud mit kezdeni a helyzettel. Hamar hazaértem, már a zuhany alatt álok, és csak úgy száguldanak a gondolatok a fejemben. Körülbelül 10 perc után kiszállok, megtörölközök, magamra csavarok egy törülközőt és kimegyek a nappaliba. Anyáék nincsenek itthon szerencsére, így ki tudom élvezni a nap minden egyes percét.
- Jól áll a kék mondták már?- bókol Luke, mire egy hatalmasat sikoltok ijedtségemben.
- Te meg mit keresel itt?- kérdeztem Luke-ot teljesen lesokkolva. Minek jött ide?
- Ott hagytál én meg utánad jöttem. – csak úgy utánam jött, de mégis mikor, hiszen azt halottam volna ha jön.
- És hogy jöttél be?- teszem fel következő kérdésemet, hátha meg tudok valami érdekeset róla.
- Nyitva hagytad az ajtót. – válaszolta mosolyogva. Valószínűleg érezte,hogy valami érdekesebb válaszra várok, mert szüntelenül mosolygott.
- Luke menj haza. -  mondom neki nyúzott hangon. Nincs kedvem vele huzakodni többet.
- Nem. – válaszolta, ami eléggé lesokkolt.
- Miért nem tudsz békén hagyni?- kérdezem tőle enyhén ingerült hangon. Kezdd megint kihozni a sodromból a baromságaival.
- Mert nem, törődj bele. - mondja teljesen nyugodtan. - Ne is próbálj ellene küzdeni, nem fogok elmenni. – mondta továbbra is mosolyogva.
- De nekem holnap suli lesz. –  nyavalyogtam, és természetesen a legbénább kifogás jutott először eszembe.
- Majd elviszlek. – hát persze ennél hülyébb nem is lehetnék, mit gondoltam hogy jött ide gyalog? Lassan nekem is elmegy a maradék eszem is.
- Itt akarsz aludni?- tettem fel a bűvös kérdést, amire természetesen a nem lett volna a válasz, de Luke-nak ezt is sikerül megcáfolnia.
- Nem, majd egyedül hagylak- mondja cinikusan- Persze hogy itt alszok.
- Nem vagyok 5 éves nem ez az első alkalom hogy egyedül vagyok itthon- mondom felháborodva. Mi a francért nem tud egyszer az életben békén hagyni.
- Nem baj de ugyan úgy ahogy én is bejöttem más is be tud jönni. – adta tudtomra a legegyértelműbb választ.
- De nyitva volt az ajtó- mondtam már-már kiabálva, de semmit nem használt.
- És az ablak meg üvegből van, amit tök könnyen ki lehet törni. – védte meg magát, amúgy is fáradt vagyok, nem fogok vele vitatkozni.
- Jó nem érdekel, meg van ágyazva Cal ágya aludj ott. – adtam ki az utasítást a szöszinek, amit hidegen hagyva tovább húzta az agyam.
- Miért pont ott? Le merem fogadni hogy a te ágyad sokkal kényelmesebb- mondta, egy huncut vigyorral a szája sarkában.
- De ott én alszok. – nem mintha nem francia ágyam lenne, de erről nem kell tudnia.
- Semmi gond, majd alszok veled. – incselkedett tovább, de semmit nem ér el vele, csak tovább idegesít.
- Kizárt dolog. - adtam tudtára a lehető legegyértelműbben.
- Miért?- kérdezi miközben előveszi kis kutya tekintetét. Egyszer még biztos a sírba visz a hülyeségeivel.
- Mert van barátom azért. – válaszoltam neki, de mintha a falnak beszélnék.
- És? Én nem mondom el neki. – kezdett el esküdözni, de  nem hagytam, hogy befejezze a mondandóját.
- Luke ne idegesíts menj aludj Cal ágyába, holnap 6:50-kor keltelek oké? – a kérdést csak udvariasság képpen használtam a jelen helyzetben.
- Rendben- jött a válasz szomorú hangon. Na végre hogy leszállt rólam. Én is bevonultam a szobámba, felöltöztem, befeküdtem a puha ágyamba, és szép lassan álomba merültem. Az éjszaka közepén sikoltásra ébredek, ami pár másodperc múlva leesik hogy tőlem jött, megtörlöm könnyes szememet, mire Luke tépi fel a szobám ajtaját. Bevillant rémálmaim összes képe, megint mint az elmúlt időben mindig. Nem telik el úgy éjszaka, hogy ne lenne rémálmom.
- Jól vagy- kérdezi aggódva Luke.
- Persze csak rosszat álmodtam. – kezemmel még mindig a könnyimet törölgettem. Luke leguggolt mellém és letörölte maradék könnycseppjeimet.
- Itt maradjak?- kérdezi rekedtes fáradt hangon. - Csak ameddig elalszol.
- Komolyan itt maradsz? – néztem rá megkönnyebbülten. Nem vagyok hozzászokva ehhez a gondoskodáshoz. Általában anyáék nem kelnek fel rám, Cal pedig sosincs itthon, így nem is tud a rémálmaimról.
- Persze, amikor elalszol akkor meg vissza megyek. – hihetetlen, hogy a mai nap után, még képes így törődni velem.
- Oké- mosolygok megütögetem mellettem az ágyat mire Luke elindult majd leült mellém. - Nem lesz kényelmetlen így?- kérdeztem tőle. Sokkal nagyobb biztonságban érzem magamat mellette, mint bármikor máskor.
- Nem hiszem. – tette nyilvánvalóvá. Nem esik le neki, hogy arra célzok feküdjön le mellém.
- Ha már itt szobrozol mellettem akkor feküdj el nyugodtan. - mondom, majd szép lassan ismét álomba merülök, de most Luke mellkasának támaszkodva. Reggel van, csörög a telefonom, az a szar ébresztő az, kikapcsolom majd szép lassan felülök az ágyon és meglátom a mellettem szundikáló fiút. Biztos elaludt, és nem ment vissza.
- Luke kelj fel! - bököm oldalba. – Luke! - bökdösöm tovább a hasát, de semmit nem reagált erre sem.
- Ahw...- nyög egyet- Hagyj aludni!- parancsol rám nyavalyogva.
- El kell vinned suliba. - cirógatom meg hasa alját körmöm hegyével.
- Ilyet nem játszunk. – jelentette ki még mindig csukott szemmel.
- Milyet?- kérdezek vissza mintha nem tudnám miről beszél és folytatom hasának simogatását.
- A helyedben nem tettem volna. - hirtelen felém kerekedik, lefogja kezeimet, ezáltal elég érdekes pózt vettünk fel. - Megnémultunk vagy most már nem is olyan jó szórakozás?- kérdezi sexi rekedtes hangján.
- Engedj el és készülődjünk.  - motyogtam nevetve, majd kinyújtottam rá a nyelvem.
- Nem úszod meg ilyen könnyen, a tetteidért vállalnod kell a felelősséget. - mondja majd beleharap alsó ajkába. Én megrázom a fejem és ismét kinyújtom rá a nyelvem. – Ha nem húzod vissza leharapom.
- Luke van barátom, még mindig. - mondom majd képen röhögöm
- Ez most hogy jött ide?- kérdezi értetlenkedve.  Érzem, ahogy a fejem egyre vörösebb lesz. Tudja miről beszélek, pontosan tudja.
- Imádsz kínos helyzetekbe hozni. - jelentem ki mosolyogva.
- Én soha. Nincs meleged?- céloz paradicsom színű fejemre.
- Nem nincs melegem és légyszi hagyjál békén. Amúgy is állj neki készülődni, mert el fogok késni suliból. – utasítottam rendre, mire sikerült leszállnia rólam.
- Ne feledd, hogy bűnhődni fogsz. – mondja komolyan, de én csak nevetek rajta. Nagyon félek tőle, mégis mit tudna velem csinálni Lukas. – Ne nevess ki. – szól rám.
- Kimennél?- kérdezem tőle, még mindig nevetve.
- Nem, minek. -  játszotta a hülyét.
- Mert át akarok öltözni. – adtam tudtára a terveimet a reggellel kapcsolatban.
- Nyugodtan engem nem zavar. – mondta, megvillantva 1000 wattos mosolyát.
- Nem is téged zavar hanem engem. – szóltam neki, egy fokkal komolyabban.
- Jól van hercegnőm, nyugi. – csak megforgattam a szemem, és kitessékeltem a szobából
- Nem vagyok a hercegnőd. – kiabáltam még utána. Már megint csörög az a szar, mi ilyen fontos hogy reggel 7:10-kor kell felhívni? Ryan az, bár nem tudom hogy neki mi ilyen fontos, azért felveszem a telefont.
- Szia mit szeretnél?- szóltam bele a telefonba idegesen.
- Szia már megint mi a baj?- kérdezi azzal a tipikus megunt hangjával.
- Semmi,csak késésben vagyok, de miért hívtál? – teszem fel a kérdést ami a legjobban foglalkoztat.
- Hogy szóljak 10 perc múlva ott vagyok, ahogy megbeszéltük.
- Hol?- egyáltalán megbeszéltünk valamit.
- Nálatok.
- Nálunk?
- Igen na szia. – meg se várta, hogy elköszönjek és le is tette.
- Szia- mondom meglepődötten
- Luke!- kiabáltam ki a szobából.
- Igen?- kiabál vissza, hallani hangján hogy mosolyog.
- Bújj el! – kiabáltam ki, mire egy pillanat alatt előttem termett.
- Mi? – teszi fel kérdését, de nem tartott sokáig, hogy megint kicsit erélyesebben rászóljak.
- Bújj már el! – de hiába mondtam, még mindig értetlenül állt, és egy tapodtat sem mozdult.
- Mégis minek? – kérdez megint vissza, már kezdd az agyamra menni.
- Mert jön Ryan és nem akarom hallgatni a hülyeségét. – nem vagyok valami jó barátnő, ha így vélekedek róla.
- Nem fogok elbújni- tiltakozik tovább. Miért nem lehet megérteni, hogy ez nekem fontos lenne?
- Légyszi- könyörgök neki tovább, hátha megenyhül a szíve.
- Nem, legalább megismerem a "barátodat"- macska körmözik a levegőbe, vitatkozásunkat az ajtó kopogtatása zavarta meg.
- Gyere be! – kiabálok ki a szobából. - Szia Ryan.  - köszönök neki mikor ki érek az előbb említett helyiségből. - Szia,- oda jön, megölel. Abban a pillanatban kijön a szobámból Luke is.
- Ő meg ki?- kérdi Ryan, és szúrós tekintettel néz Luke-ra.
- Ő itt Luke. Luke ő Ryan. – mondtam félve, hangom megremegett, ami érezhető is volt, mivel a két fiú aggódó pillantásait tudhattam magaménak. Jobbnak láttam megemberelnem magamat, mielőtt még valamit elbaltázok.
- Hello, örülök hogy megismerhetlek- nyújt kezet Luke, de Ryan ezt nem igazán fogadja el.
- Mit keres itt?- kérdi Ryan kicsit sem kedvesen.
- Itt maradt este. – suttogtam a szavakat, egyszerűen szégyelltem magamat, hiába nem történt semmi, mégis rosszul éreztem magam a dolgok miatt.
- És mit keresett a szobádba? – kérdezi megint, mire elakadt a lélegzetem, és csak pár perc csend után találtam meg ismét a hangomat.
- Az egy hosszú sztori- válaszolok, próbálom poénosra venni a figurát, de valahogy Ryan nem igazán találta benne a humort.
- Csak rosszat álmodott..- kezdett bele Luke de nem hagytam hogy befejezze. A végén még kinyögi, hogy együtt aludtunk, így kezembe vettem az irányítást.
- És bejött hozzám, megkértem hogy maradjon ott és elaludt. Ennyi nem történt semmi különös. - válaszolok kicsit se nyugodt hangnembe, nagyon féltem mi fog történni.
- Tudod mit...- elkezd gondolkodni de nem fejezi be amit mond- Majd megbeszéljük. – látszott rajta a hitetlenség, hogy nem bízik meg bennem, és ez rettentően fájt. Természetesen a büszkeségem nem hagyott nyugodni.
- Mit? Nincs mit megbeszélnünk, semmi nem történt. - mondom fennhangon, nem akartam elfogadni, hogy mást gondolt bele az estébe.
- Azt kéne megbeszélni, hogy ez nem normális, ez nem mehet így tovább. - mondja és nekem megszakad a szívem, csak nem arra akar kilyukadni?
- Te most szakítani szeretnél?- kérdezem tőle ismét suttogva, nem akartam hallani a választ, egyáltalán nem, főleg azért, mert tudom, hogy én rontottam el mindent.
- Ezt ne most beszéljük meg. – ismételte el előző mondatát megint.
- Miért?- tudni akartam a választ, nem hagyott nyugodni.
- Azért mert hivatalosan nem is járunk. – én természetesen értetlenül álltam előtte, és a legésszerűbb választ próbáltam adni neki.
- Azért mert egyikünk sem mondta a másik szemébe, akkor is tudta mindenki, nem kell ehhez kimondani semmit sem.
- Akkor szakítsunk. - jelenti ki ledermedve, és én ugyan így álltam vele szemben.
- Ja, akkor jó. Légy szíves menj el. - mondom lehangolva.
- Majd akkor beszélünk. - mondja Ryan, mire felment bennem a pumpa.
- Menj el! - kiabálok rá, Ryan kiment és én elkezdtem könnyezni.
- Jól vagy - kérdi Luke, és már lépett hozzám közelebb.
- Persze. – hangom nem remegett meg, nem lehetett rajta hallani, hogy sírok, könnyeim mégis szüntelenül folytak. Luke átkarolt, és nyugtatás képpen hátamat simogatta.

                                                                                                                                   

6.rész

Sziasztok, ahogy a múlt héten ígértem, meg van a a 6. rész, és már a 7. rész készül. Jó olvasást, ha tetszett a rész, kommentelj, iratkozz fel. Amit elfelejtettem, hogy van a blognak egy facebookos csoportja is, ahol értesíteni foglak titeket mindenről.
https://www.facebook.com/groups/578932145590500/?fref=ts
- Ryan most mennem kell haza. - mondtam kicsit elpirulva, fogalmam sincs mit kellene tennem, de komolyan ez olyan fura érzés. Nem tudom elmondani, hogy jelenleg mit is érzek, hatalmas boldogságot, és valahogy minden szeretetemet oda akarom neki adni.
- Oké de máskor vedd fel azt a retek telefont ha hívlak légyszi. – mondta viccelődve. Mi már Ryannel egész kicsi korunk óta ismerjük egymást és valahogy ez a baráti viselkedés megmaradt, így néha inkább a nagyképű idiótát látom benne, mint a szőke herceget.
- Jó majd felveszem ha lesz kedvem- jelentettem a kelleténél kicsit durvább hanglejtéssel. Bár már megszoktuk egymás modorát, és hibáit, lehet hogy ezen azért változtatnom kéne.
- Szia. – kiabált utánam, érezni lehetett a hangján, hogy előző megszólalásom nem tetszett neki, de elfogadta. Nem voltam sokat a lakásba, berohantam a szobámba kivettem a szekrényemből a cigis dobozt és elmentem a mellettünk lévő erdőbe sétálni. Amint láthatatlan lettem az erdőbe elővettem a cigimet és egy fa tövébe ültem le. Nem kellett sok a számba vettem cigimet, meggyújtottam és pillanatok alatt elszívtam. Még kint voltam egy kicsit sétálni majd vissza mentem a házba, gyorsan lefürödtem és elmentem aludni. Reggel nehézkesen keltem fel, pedig anya többször is beszólt, mert el kellett kezdenem tanulni azokat a kibaszott német tételeket a vizsgára. Nagy nehezen megtanultam párat de inkább csak olvasgattam őket mint tanultam, na mindegy. Gyorsan eltelt a nap, 10 körül elmentem aludni. Már megint csörög az a kibaszott telefon, de legalább nincs sok a suliból csupán 1 hónap hétvégékkel együtt. Nagy nehezen felkelek, megiszom a kávém, felöltözök, megmosakodok lassan elindulok suliba, fülesemet bedugom gondosan kiválasztottam az ATL-től a Don't you go-t. A busz is megérkezett, viszont a buszmegállóba egy számomra ismeretlen lány állt. Felszálltam a buszra leültem mire az ismeretlen lány mellém ült, mikor az egész busz üres.
- Szia Emma vagyok. – köszönt egy nagyjából velem egy magas, közép hosszú barna hajú, barna szemű fiatal lány.
- Szia Naomi. – viszonoztam bemutatkozását egy mosoly kíséretében. Nem tűnik olyan nagyon idegesítőnek, de nem tudom elképzelni, hogy mi jóban legyünk.
- Mióta laksz itt?- teszi fel a következő kérdést, ami miatt úgy érzem, hogy ez az út soha se fog eltelni. Nem azt mondom, hogy nem szimpatikus, de szeretek egyedül lenni.
- Lassan 10 éve. – felelem kedvesen. Elég érdekes személyisége van, hogy is fogalmazzak, olyan visszahúzódó, de mégis talpra esett.
- Tudnál segíteni hogy délután mikor jön haza fele busz? – ne ne ne, ezt ne. Azt ne akarja senki se megmagyarázni, hogy olyan nehéz oda sétálni ahhoz a rohadt táblához, és ne adj Isten megnézni mikor is jön a busz. Nem baj, én próbálok kedves és segítőkész lenni, ahogy kell./
- Persze minden órában kerek egészkor. – adtam kielégítő választ kérdésére. Miközben ő mesél nekem minden hülyeségről, addig nekem minden féle hülyeségen jár az eszem. Annyira még felfigyeltem, hogy megköszönte a segítségemet. Majd egy félórás busz utazás után  ismét ebben a putri iskolába rohadok, az én nagy szerencsémre ma is 7 órám van. Miután kimegyek a suliból meglátok egy csomó sikoltozó velem egykorú lányt,ebből azt feltételezem, hogy Cal volt olyan kedves hogy eljött értem suliba. Mire átverekedem magam a tömegen látom hogy Cal sehol csak Luke van itt.
- Luke te meg mit keresel itt és hol van Cal?- kérdezem tőle enyhén meglepődött fejjel. Ami elég vicces lehetett, mert még Luke is kinevetett.
- Cal küldött hogy ma nem tud érted eljönni én meg felajánlottam hogy elhozlak. – a kis úri ember, egy igazi lovag. Jó mondjuk tényleg kedves tőle, hogy eljött értem, mert így nem kell buszoznom.
- Beszállsz végre?- kérdezi Luke értetlen fejet vágva. Annyira azért nem voltam meglepődve, csak elméláztam azon, hogy holnap az a sok lány engem fog megrohamozni, hogy szervezzek nekik randit a 5SOS tagjaival. Persze ezt nem mondtam Luke-nak így inkább egy egyszerű kifogást választottam.
- Persze csak elbambultam. – vágtam ki magamat, ami hihető volt, és nálam ez nem egyszeri eset, hogy valamin elgondolkodok, és akkor se kép se hang.
- Akkor gyere. – invitált be Luke az autóba. Most, hogy bent ülünk, jöhet a kínos néma csend. Mivel még nem ismerjük egymást nem igazán van közös témánk sem, így ha kettesben vagyunk ez gyakran előfordul. A néma csendet Luke törte meg.
- És milyen napod volt?- kérdezi kíváncsian, de úgy is tudom, hogy nem érdekli, csak egyszerűen zavarja a kettőnk között lévő kínos csend.
- Szar. 7 tetves órán ültem bent és szét untam a fejem. – nem véletlenül válaszoltam unottan, úgyse fog figyelni arra hogy mi mondok. Meg amúgy is kezdjek el visongva mesélni neki arról, hogy mennyire utálom a matekot, és hogy milyen unalmas az irodalom.
- Legközelebb írj azt elszórakoztatlak oké?- na jó most Luke-nak bejövök, vagy csak rég volt barátnője. természetesen megvillantotta azt  perverz mosolyát, amit már annyiszor láttam a hétvége folyamán.
- Nekem mindegy. – oldalra fordítottam a fejemet, így nem látszódott az arcom se, ami idő közben paradicsom vörös lett. Az arc színemet, egy unalmas válasszal próbáltam elrejteni.
- Mér vagy ilyen undok én kedves vagyok hozzád mindig, te meg olyan vagy mint egy hidegvérű boszi. – hogy én hidegvérű boszi.
- Nem vagyok hideg vérű boszi- válaszoltam kicsit erélyesebben, és egy kicsit hangosabban. Ezt már Luke se nézte jó szemel, mert nem sokára, már ő is hasonló hangnemben szólalt meg.
- Látod erről beszéltem most minek húzod fel magad ennyire egy beszóláson. – egy beszóláson, ennek elment a maradék józan paraszti esze is? Egy lány akár milyen állapotban van, soha nem mondunk neki ilyet. Ez az alapvető tisztelet jele.
- Azért egy kanos pöcs nekem ne szólogasson be. – vágtam vissza a lehető legegyszerűbb módon.
- Tehát kanos pöcs vagyok, jó tudni róla. –kezdett nagyon kiakasztani, az idióta beszólásaival. A beszólogatásaink nem sokára egy kemény és hangos veszekedésbe torkollott.
- Várj lefelejtettem róla a hisztis és a paraszt jelzőt meg a sértődékenyt is. – persze, hogy nem tudom befogni a számat, így rádobtam még egy lapáttal a tűzre.
- Én vagyok a sértődékeny most is te sértődtél meg- kiabált rám Luke. Vágott vissza, ha nem mondok hülyeséget, akkor 3 napja ismerjük egymást, jól indul a barátságunk.
- És a hétvégén meg te sértődtél meg amikor felvettem a telefont. – hirtelen nem jutott más az eszembe így a támadás volt a legcélszerűbb megoldás.
- Nem sértődtem meg. – ellenkezett továbbra is. Hiába is ezt a csatát elbukta, de még mielőtt bármit is mondhatott volna rögtön lereagáltam válaszát.
- A francokat nem, úgy rohantál ki mint amikor az öt éves kisgyerek nem kap nyalókát, és sírva elrohan duzzogni. – szemre hánytam neki a tegnap történteket, és egy pár perces csend után újból megszólalt.
- Nem sértődtem meg jó. – mondta még mindig idegesen. Nem csak ő húzta fel magát ezen, hanem én is. Azért kíváncsi lené, hogy mégis mi játszódik most le benne./
- Inkább hanyagoljuk a beszélgetést- ajánlottam mert marhára nem estek jól Luke szavai. Rohadtul nem vagyok hidegvérű boszorkány, már sok mindennel sértettek meg amit nem vettem fel de ez Luke szájából nagyon szarul esett. Egész haza úton ott volt az a hülye gombóc a torkomba de már nem tudtam tartani egyszer csak lefolyt az első könnycsepp és elkezdett folyni az orrom, amit Luke is észre vett.
- Te most sírsz?- kérdezi aggódva. Persze ha már megsirat, akkor rögtön fontos vagyok neki, és már nem is akart megbántani.
- Nem. - válaszoltam halk hangon. Már- már olyan halk volt a hangom, hogy a kocsi hangja mellett elveszett. Viszont elég szarul hazudtam,  mivel az első könnycseppet követte a második, harmadik és így tovább. Igaz nem zokogtam, de a könnyem megállás nélkül folyt.
- Figyelj nem akartalak megbántani. – magyarázkodott, és tényleg jól esett, hogy ezt mondja. Hangjában nem a sajnálatot, hanem a kedvességet, éreztette velem, hogy mellettem áll, és ez az érzés piszkosul jó volt.
- Semmi baj csak kicsit szarul esett ezt tőled hallani. – mondtam neki két szipogás között.
- Biztos hogy nincs semmi baj?- kérdezi meg még egyszer a biztonság kedvéért.
- Biztos. – szipogtam, és erőltettem magamra egy mosolyt ami leginkább egy vicsorgásra hasonlított. Megálltunk a házunk előtt én kiszálltam Luke is ki akart de nem engedtem neki, megvártam míg elmegy majd leültem az erdős részhez és elővettem a cigimet. Hallottam valami mozgást, de nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget, mind addig amíg Luke meg nem jelent előttem.
- Basszus, ezt nem hiszem el, hogy találtál meg?- kérdezem megijedve, hogy kiakad, és kezdődik újból a huzavona.
- Te komolyan cigizel?- kérdezi meglepődve. Mintha nem látott volna még embert cigivel a kezében. Attól, hogy lány vagyok, még nem vagyok kis ártatlan szende szűz.
- Igen de ha elmered mondani bárkinek a két kezemmel foglak kiherélni megértetted?- fenyegettem meg Luke-ot, de ő is tudja, hogy nem gondoltam komolyan. Ez csak egyfajta figyelmeztetés, hogy nem akarom, hogy a többiek tudjanak róla.
- Igen főnök. – értett velem egyet. - Cal tud róla?- kérdezi, amolyan „mekkora lehet ez a titok” fejjel.
- Nem és nem is szeretném ha megtudná. – céloztam ezzel arra, hogy nehogy eljárjon a szája. Tényleg nagyon reménykedem abban, hogy nem fog semmit se kinyögni, mert Cal engem meg fog ölni.
- Van számomra is egy szál cigid?- mi van? A tökéletes Luke Robert Hemmings is dohányzik, na ne ez hihetetlen.
- Van. - kivettem egyet és oda adtam neki. Még mindig le vagyok sokkolva.
- Tüzet is kérhetek hozzá?- kérdezte vigyorogva, gondolom látja rajtam a meglepettséget.
- Kis királylány ne legyek?- mondtam  miközben oda adtam öngyújtómat.
- Nyugi hercegnő nem mondtam semmi rosszat. – villantja meg 1000 wattos mosolyát, mire én csak megforgatom szememet.
- Nem vagyok hercegnő. – mondtam duzzogva. Utálom ha így hívnak, sose voltam lányos, így ha ilyen jelzőkkel illetnek, akkor arra harapok. Luke felállt és felsegített engemet is. Mit ne mondjak kellemes a társasága. Megfogja kezem és elkezd húzni maga után.
- Luke hova megyünk?- kérdezem nyűgösen, már nem volt kedvem semmihez, túl sok volt ez a nap, már most.
- Az erdőbe viszlek és megduglak. – vette poénosra a figurát, de valahogy nincs most ehhez hangulatom.
- Luke nem vagy vicces. – szóltam rá, de mit sem törődve velem, csak ment tovább.
- Mindjárt megtudod. – próbált megy nyugtatni. Maximum 5 percet sétálhattunk mire oda értünk a közelben lévő kis tóhoz. Imádom azt a tavat, olyan kis csendes és nyugodt. Mikor oda értünk Luke felém fordult és megölelt, kérdés nélkül viszonoztam csak olyan erősen, hogy szegényem majdnem megfulladt.
- Tudom hogy bírod a burám- mondta vigyorogva. Ezzel akarta húzni az agyamat. De szerencsére gyorsan kapcsolt az agyam, így rögtön vissza szóltam neki.
- Azt te csak hiszed igazából csak elvisellek, és azért haverkodok veled mert jó látni a sok lány irigykedő pillantását. – vágtam fejéhez a szavakat, egy büszke vigyor kísértében.
- Igen én is csak elvisellek az idióta bátyád miatt- mondta durcás fejet vágva mire kitört belőlem a röhögés - Jó látni hogy végre nevetsz nem pedig sírsz, sokkal jobban áll.
- Köszönöm. – mondtam szégyenlősen. Lehet, hogy nagy szám van, de könnyen zavarba lehet hozni.
- Mégis mit köszönsz?- kérdezi értetlenkedve, kislányos zavaromban cipőmet kezdtem el nézni, és addig meg se szólaltam, amíg nem találtam a megfelelő szavakat.
- Azt hogy nem hagytál ott egyedül, hanem tényleg jó barátként viselkedtél velem. – mondtam meghatódottan, és vissza gondoltam délutáni kiabálásunkra. A szavaira gondolva ismét megtelt a szemem könnyel és nem kellett sok ahhoz hogy kibuggyanjanak.
- Most miért sírsz?- kérdezi aggódva, szemeiben látni lehetett, hogy azon gondolkodott megint mit rontott el.
- Tényleg egy hidegvérű boszi vagyok. - zokogtam ki a választ. Tudtam, hogy akkor és ott igaza volt.
- Nem vagy az. – nyugtatott, pedig igen is az voltam, mert ő tényleg csak kedveskedni akart, én meg úgy viselkedtem, mint egy hárpia.
- Akkor miért mondtad?- tettem fel a kérdést, persze ahogy gondoltam nem kaptam rá választ. - Luke ne csináld ezt- zokogtam tovább mire ő oda jött hozzám, magához húzott, és jó erősen megölelt.
- Luke mondd el!- temettem arcomat mellkasába még mindig sírva- eláztatom teljesen a pólódat.
- Nem baj úgy is kocsival vagyok. – magyarázkodott, de nem sikerült megnyugtatnia engem.
- Akkor elmondod végre?- kérdeztem tőle, de nem mondta el, kezdtem megijedni, így hátra léptem egyet.
- Nem lehet. – mondta fájdalmas tekintettel, a sírást már abba hagytam, így hangom csak a félelemtől remegett.
- Luke mondd el. – kiabáltam rá. Kicsit megbántam heves tettemet, de ekkor már késő volt. Luke nem válaszolt továbbra sem.
- Ha elmondanám elrontanám ezt a pillanatot, amit nem fogok megtenni a kedvedért. – mondta nyugodt hangon, bennem ekkor megfagyott a vér is.

5.rész

Rettentően sajnálom a késést és semmilyen indokom sincsen rá csak annyi hogy lusta voltam. Remélem nem haragudtok rám és tetszeni fog ez a rész. Ha valakinek tetszett, bátran kommenteljetek. :D(előre is bocsi a helyesírási hibákért)
-Luke légyszi ne csináld ezt? - kérdeztem halk elcsukló hangon.
- Mégis mit?- kezdett el incselkedni velem, amihez most nem igazán volt túl sok erőm.
- Légyszi had készülődjek össze. - kérleltem, mire beadta a derekát. Alsó ajkát beharapva elenged és a falnak dönti a fejét. Egy gyors puszit nyomok arcára amit nem értek miért csináltam de ő is elmosolyodott rajta. Nagy levegőt vettem és bementem a szobába a pólómért. Lesétálok az emeletről, de Calumot sehol se látom így elindulok felkeresni.
- Mickey Calum hol van? – kérdezem tőle, már rohantam volna tovább, de megállított.
- Nem tudom, de miért mész el? – teszi fel a bűvös kérdést amire én sem tudtam igazán a választ, így kinyögtem az első dolgot ami az eszembe jutott.
- Mert itt mit csináljak? – kérdeztem vissza egyszerűen.
- Próbálunk azt keresünk valami filmet este meg haza viszünk. - mondta Mickey amin tökre meglepődtem. Azt gondoltam, hogy nem vagyok nekik szimpatikus, és eddig nem is éreztem magam valami jól  társaságukban, de úgy néz ki tévedtem.
- Nem is hangzik olyan rosszul és legalább nem fogok otthon unatkozni. – gondolkodtam el hangosan, amit Mickey egy mosollyal díjazott. Észre se vettem milyen aranyos mikor mosolyog, de ő csak közelebb lép hozzám és megölel nagyon meglepődtem, majd egy kis egyhelyben ácsorgás után viszonoztam ölelését, mire csak megborzolta fejemet, úgy érzem találtam magamnak még egy bátyust. Marha jól esik hogy ilyen kedvesen is tud velem bánni, a nagy ölelkezésünket Calum zavart meg.
- Calum! – ordítom el magam, és egy nagy vigyorral rontottam neki- Nem kell haza vinned úgy döntöttem hogy maradok- öleltem meg jó szorosan, reakciómon eléggé meglepődött, úgy látszik ez egy ilyen „lepjük meg a másikat nap”.
- Hogy-hogy?- kérdezi meglepődve. Valahogy nem erre számított, inkább arra, hogy idegesen neki rontok, hogy menjünk már.
- Mickey rávett. – mosolyogtam az előbb említett fiúra.
- Hogy sikerült haver? – kérdezi poénosan Calum, mintha valami antiszoc lennék, jó néha tényleg az is vagyok, de nem olyan vészes.
- Nem volt nehéz csak jó programot ajánlottam neki. - mondta Mickey nagy vigyorral, ami még mindig olyan aranyosan áll neki. Lehet, hogy nem kéne ilyeneket gondolnom Calum haverjairól.
- Ha mindenki megvan akkor menjünk próbálni. – indítványozta Cal a javaslatát, amibe hamar bele mentünk, így a fiúk elindultak a próbaterem felé és én szépen csendben követem őket. Belépünk egy hatalma szobába ami tele van különböző hangszerekkel, rögtön levettem a falról egy akusztikus gitárt és törökülésbe a földre ültem. Mindenki csak engem figyelt először nem ismerték fel a dalt, mert az egyszerűbb változatát játszottam el, majd elkezdtem énekelni.
"Hey dad look at me thing back and talk to me"
ők is a hangszerekhez mentek és velem együtt énekeltek. A számnak vége lett és csodálkozva rám néztek, igaz a hangom szar volt, de a gitár tudásommal megleptem őket.
- Hűű ezzel megleptél. – mondta  Luke kikerekedett szemekkel, mintha nem látott volna fehér embert. Mit gondoltak, hogy Calum mellett nem fogom szeretni a zenét, előbb utóbb erre is sor került. Igaz még van mit csiszolni rajta, de még van időm.
- Kezdjünk próbálni-jelentette ki határozottan Calum, mire mindenki vissza ment az eredeti helyére.
A próba után leültünk a kanapéra és veszekedni kezdtünk hogy melyik filmet nézzük meg amit Mickey beígért nekem, szerencsére ki tudtam harcolni hogy ne horror film legyen hanem valami jó vígjáték.
- Nézzük meg a távkapcsot. – ajánlottam, mert az egy jó film, de nem sokra mentem vele.
- Nee azt ezerszer láttam. - nyafogta Ash, de mit csináljak vele, ha már látta, kit érdekel. Ez kicsit se hangzott bunkón, nem baj a gondolataimban talán nem olvasnak.
- Akkor legyen a kellékfeleség. – dobtam fel az ötletet. Imádom Adam Sandler filmjeit, igazi műalkotások azok a filmek.
- Az kibaszott jó. - értett velem egyet Cal, amit már örömmel hallottam.
- Ne már, ne nézzünk ilyen nyálas filmet. - mormogta Mickey, de nem sok sikerrel.
- Légyszi - könyörögtem mire beadták a derekukat. Kicsit nehezen ment, de sikerült kikönyörögnöm, így nem kell valami unalmas autós filmet néznem. Nem azt mondom, hogy azok rosszak, mert a Halálos iramban az jó film, de mivel az összes részét vagy ezerszer megnéztem, már unalmasnak tűnik. Elkezdődött a film a kanapé legszélére ültem, mellém pedig Luke huppant le. A film már javában ment mikor megéreztem Luke kezeit combomon. Vajon mit szeretne már megint, nem is tudom.
- Luke most hagyjad abba. – figyelmeztettem, mert nem igazán volt kedvem a hülyeségeihez.
- Mégis mit? – értetlen fejjel néz rám, mintha nem csinált volna semmit. Egyszer még nagyon meg fogja járni.
- Tudod te azt nagyon jól, ne játszd nekem a hülyét. – húztam fel magam, mert nem igazán akart érteni a szép szóból.
- Mire gondolsz? – játszotta még mindig a hülyét, amiből már tényleg kezd elegem lenni.
- Vedd le a kezedet a combomról- súgtam neki olyan halkan, hogy senki ne hallja meg ezzel szemben kicsit erélyesebbre sikerült a mondani valóm. Erre a mondatomra combomról elvette a kezét és átkarolt.
- Luke hagyjál mát békén, értsd meg a filmet szeretném nézni. – pirítottam rá, de ezt is csak poénra vette, egyszer még a sírba visz ez az idióta.
- De nem szeretnélek békén hagyni. – nézett rám tengerkék szemeivel. Kicsit sikerült megpuhítani szemeivel, de ezt neki nem szabad tudni, így én felpattantam a kanapéról és ki mentem a konyhába mire észbe kaptam Luke ott állt előttem.
- Basszus neked mindenhova követned kell?- vontam kérdőre, mire csak egy kérdéssel válaszolt.
- Ennyire utálsz?- kérdez vissza, és mint egy óvodás úgy válaszoltam neki a kérdésére.
- Én kérdeztem előbb!
- Igen mindenhova követni akarlak. – atya úr isten, Luke mindenhova követni akar engem, de mégis miért. A magamban megfogalmazott kérdés ahogy a fejemben megfogalmazódott, úgy tettem fel neki is.
- De miért? – már égtem a kíváncsiságtól, hogy miért akar velem lenni, izgatottságomat, lepleznem kell, nem hagyhatom, hogy ő nyerjen.
- Nem tudom- válaszolta egyszerűen, így egy kicsit bunkón próbáltam lerázni.
- Akkor légyszi hagyjál békén hogy élni tudjam az életemet. – kiakadásomat a telefonom csörgése zavarta meg. - Bocsi de ezt fel kell vennem. – így elhúztam telefonom képernyőjén a zöld izét( nem tudom minek nevezzem), és a készüléket a fülemhez emeltem.
’Szia Ryan mit szeretnél, most nem vagyok otthon majd csak este megyek haza ,ja majd kimehetünk persze é is szeretlek szia’
- Ki az Ryan?- kérdezi Luke idegesen, nem mintha sok köze lenne hozzá.
- Egyik jó barátom. – válaszoltam, úgy hogy semmi ne derüljön ki a srácról. Erre Luke idegesen kirohan a konyhából a nappaliba. Fingom sincs mi ütött belé, kimentem a teraszra elővettem a zsebemből a dugi cigimet és gyorsan elszívtam. Mivel Calum egy jó időre lelépett otthonról nem tud az egészről, anya tudom, hogy sejti, de nem tudom, hogy mennyire tudja. Bent beparfümöztem magam, és kezet mostam, hogy ne érezzék az illatomat. Gyorsan vissza mentem a nappaliba, és vissza ültem Luke mellé.
- Hol voltál?- kérdezi Calum aggódva, jajj de aranyos, hogy ennyire aggódik értem.
- Csak ittam egy pohár vizet meg elmentem WC-re. – nyugtattam meg. Még egy fél órát néztük a filmet mire vége lett.
- Cal most már tényleg mennem kéne. – szóltam neki, és egy fájdalmas tekintet kíséretében felállt a kanapéról.
- Biztos hogy nem maradsz itt?- kérdezi hátha nem kell haza vinni, de nem ússza meg.
- Nem, holnap még tanulnom is kell, úgy hogy jó lenne ha időbe haza érnék.- persze eszem ágában sincs tanulni, inkább kimegyünk Ryannel sétálni.
- Jól van gyere. - indult el a cipője felé, és én mentem utána. Gyorsan elköszöntem mindenkitől és beültem a kocsiba. Haza értünk de Cal vissza ment a fiúkhoz mondván, hogy majd holnap jön. A telefonom megállás nélkül rezegni kezdett Ryan üzeneteitől.
10 perc múlva a játszin találkozunk.
Nagy nehezen elszabadultam otthonról és siettem a megbeszélt helyre ahol már Ryan várt rám.
- Tudod mennyire aggódtam érted, egész hétvégén nem voltál fenn facebookon és nem válaszoltál az sms-ekre sem. - mondta aggódva és kicsit ingerülten. Mintha ő nem csinálta már volna ezt meg velem.
- Bocs dolgom volt. - válaszoltam neki egyszerűen.
- De egész hétvégén?- kérdezi meg megint csak az egyértelműt.
- Ja Callal voltam meg a haverjaival, menjünk sétálni és hagyjuk ezt a témát. A kis töltéshez érve láttam egy csomó pihét amit felkaptam és Ryant kezdtem vele dobálni. Addig jó móka volt, amíg Ryan nem szállt be. Tudni kell, hogy 160 cm magas vagyok és körülbelül 45 kiló, míg Ryan olyan 170 cm magas és ha nem is nagyon, de ki van gyúrva.
- Biztos vagy te ebben?- ekkor már tudtam, hogy nagy bajban vagyok
- Mindenben biztos vagyok. – keménykedtem tovább, innen már nem hátrálhatok ki. Oda futott hozzám felkapott és a nagy fűbe akart dobni de belekapaszkodtam a nyakába, így mind a ketten a fűbe estünk. Szerencsémre én estem Ryanre nem pedig ő rám.
- Ez így tök kényelmes- szólalt meg egy perverz mosoly kíséretében, míg én a mellkasán feküdtem.
- Nyugodtan be kaphatod mondtam már?- kijelentésem nem tetszett neki így fordított helyzetünkön, és pár másodperc alatt alulra kerültem. Oda hajolt hozzám és megcsókolt először csak egy csóknak indult , de úgy elmélyítette, hogy alig tudtam levegő után kapkodni.
- Akkor mi most járunk?- kérdezem halk hangon még mindig levegő után kapkodva. ltalában nem vagyok ennyire talpra esett, de ez a kérdés már hetek óta kering a fejemben. Válaszomra csak újból megcsókolt, csókunkat a seggemnél rezgő telefonom zavarta meg.
Ismeretlen
Szia Luke vagyok és azt szeretném megkérdezni hogy nem haragszol e rám.
Noni
Szia Luke nem haragszok rád de most nem a legalkalmasabb.
 Luke
Bocs, azzal a Ryan gyerekkel vagy ugye?
Noni
Luke nem alkalmas.
Ezzel befejezve beszélgetésünket vissza csúsztattam telefonomat a zsebembe. Felálltam Ryan mellkasáról és elindultam haza.
- Noni most meg hova mész?- kiabál utánam, mintha egy ekkora faluba, olyan nehéz lenne megtalálni.
- Haza hova a francba mennék úgy őszintén. – kiabáltam neki vissza ingerülten.
- Várjál már meg. – kiabált még mindig ahelyett, hogy utánam jött volna.
- Akkor siess. - Mit sem törődve Ryannel mentem tovább haza fele. Viszonylag gyorsan utolért és leállított.
- Neked meg mi a fasz bajod van már megint- kérdezi idegesen, persze nem azt a választ kapja amire készült.
- Semmi csak haza akarok menni egy pillanatra. – morogtam, de aztán leesett, hogy nem volt bölcs döntés ezt mondani.
- Jó de minek. – és már jött is az a kérdés amire nem tudtam válaszolni.
- Ahhoz semmi közöd csak hagyjál had menjek haza egy pillanatra. – ellenkeztem, de nem sok sikerrel, mert Ryan megfogta a kezemet magához rántott és megcsókolt, kezét derekam köré fonta és még közelebb húzott magához.