17.rész

 Sziasztok, nagyon nagyon köszönöm a pozitív vissza jelzést Bianca Hightree-nak. Aki még nem tudja annak elmondom, hogy június 18-án lesz Pesten blogger találkozó ahova úgy néz ki megyek, majd a képet ide is kirakom, és egy külön részben tájékoztatlak titeket is a fejleményekről. Valamint körül belül 2 hét és publikálom a következő könyvemet, a Kudarcok sorozatát. A részhez pedig jó olvasást.

Akinek van kedve az lépjen be facebookos csoportunkba!!!

- Naomi? – kérdezi bizonytalanul, és már nyomnám is ki a hívást, ő azonban előbb cselekszik, s egy gyors nyelés után kinyögi, azt, amit azt hittem, sosem fogok tőle hallani: - Hiányzol. - én is nagyot nyeltem, de valahogy nem éreztem igaznak a pillanatot, mintha csak egy apró hazugság lett volna. Zavaromat Luke is észlelte,így egyből magyarázkodni kezdett. – Tudod nem úgy értettem, csak – nem fejezte be a mondatot így megragadtam az alkalmat, hogy én is közbe szóljak.
- Figyelj Luke nem kell magyarázkodnod, ahogy mondtam téged lefoglalnak a rajongóid, a koncertek és a barátnőd is. Nem tartozol semmilyen magyarázattal, tudtommal nem volt köztünk semmi, és ahogy nézem nem is lesz. – mondtam ki a szavakat teljes határozottsággal, lehet hogy én egészen máshogy gondolom, de majd jobb lesz, nem állhatok a boldogsága útjába.
- Ne mondd ezt, te is tudod, hogy mit gondoltam kettőnkről. – mondta kicsit lehangolva, mintha sajnálna. Nem értem mégis mit akar, ha annyira szeretne nem kavarna egy büdös ribanccal.
- Bazd meg Luke, én itt ülök egész nap a kibaszott szobámban, téged körül vesz a sok rajongó nem mellesleg van egy barátnőd is, mégis hogy higgyem el, hogy tényleg olyan fontos vagyok neked?- kérdezem tőle idegesen. Elég gyakran ki tudnak borítani az emberek,nem vagyok hülye ne nézzen annak.
- Nem tudsz te semmit se, inkább hagyjuk ezt a beszélgetést. – hallani lehetett a hangján, hogy nem akarja elmondani, hogy ő mit gondol az egészről, de nem hagyom annyiban. Nekem  is hiányzik, mintha nélküle lélegezni is nehezebb lenne, fáj hogy itt hagyott. Fáj, hogy egy szó nélkül elment, hogy tovább tudott lépni, miközben én minden nap gondolok rá. Érzem, hogy újból ketté török, hogy nem bírok az érzéseimen uralkodni.
- Tudod, hogy nem szeretem ha hülyének néznek, úgy hogy nyugodtan mondjad mit akarsz mondani. – jelentettem ki a magam flegma formájában, már nem volt kedvem elmenni hozzájuk, már nem volt kedvem semmihez, minden eddigi életkedvemet elvette, pedig olyan izgatottan hívtam fel.  Lehet, hogy nehéz nélküle, de vele még nehezebb.  Minden olyan bonyolult, és lehet, hogy most kegyetlenül fáj, de idővel csak jobb lesz.
- Komolyan hallani akarod, hallani akarod azt, hogy féltem, hogy 7 hónap alatt találsz valakit aki jobb nálam, és szem rebbenés nélkül itt hagysz engem. – szavaitól lesápadtam. Nem akartam meghallani amit mondott, most nem, pont mikor már azt hittem minden jó lesz, mikor már eltudtam volna felejteni őt,  megint belép az életembe, és én megint ketté török. Fogalmam sincs mit kéne most mondanom, de az biztos, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni. – Basszus Noni mondj már valamit!- szólt bele a telefonba kérlelő hangon. Megpróbálom összeszedni gondolataimat, leülök az ágyamra lassan elfekszek rajta, és úgy maradok. Csak nézem a plafont, hallgatom Luke szuszogását, majd végre én is megszólalok.
- Te is hiányzol. – suttogtam a telefonba. Egy hatalmas kő esett le a szívemről, hirtelen elmosolyodok és megint boldognak érzem magamat. Hallom ahogy Luke is elmosolyogja magát.
- Akkor meglátogatsz minket?- kérdezi kíváncsian. Elmosolyodok és már azon gondolkodok, hogy kit vigyek magammal. Még anyával is beszélnem kell, hogy mikor indulok, meg kell venni a repülő jegyet, és össze is kell pakolnom az összes cuccomat.
- Aha, feltéve ha addig nem beszélünk, oké?- kérdezem tőle, valahogy érzem hogy nem érti mit akarok ebből kihozni. – Tudod minden egyes alkalommal veszekszünk, ezért ha addig nem beszélünk nem tudunk összeveszni. – olyan beleéléssel magyarázok, hogy hadonászás közben még a poharat is leverem. Annyira megijedtem a hirtelen csörömpöléstől, hogy a telefonba belekiabáltam, amit Luke nem igazán szívlelt.
- Basszus mi történt, hogy így sikongatsz? – kezd el nyavalyogni.  Én meg bele röhögök a telefonba, valószínűleg Luke meg megsüketedett. – Légy szíves legközelebb ne sikongass oké? – kérlel fáradt rekedtes hangján, mire nekem még jobban nevetnem kellett.
- Oké oké, csak eltörtem egy poharat. Mennyi nálatok az idő? – kérdezek vissza, hallom a hangján, hogy fáradt, de nem igazán akarom, hogy letegye a telefont. Amikor éppen nem veszekedünk, igazán jól kijövünk.
- Jelenleg hajnal 3 van, és holnap 9-re megyünk interjúra. – közli a számomra rossz hírt. Már mennie kéne aludni, igaz nálunk délután 4 óra van, de én is eléggé elfáradtam. Mondjuk úgyse fogok tudni elaludni, de az részlet kérdése.
- Menned kéne aludni, holnap nem fogsz tudni felkelni se. – figyelmeztetem, de mintha a falnak beszélnék, csak azt mondta mindegy. – Luke ha te nem teszed le akkor én fogom, neked menned kell aludni, holnap úgy is telefonálok, hogy mikor menjek. – közlöm vele, de ő csak beleröhög.
- Nem neked kell eldöntened hogy mikor megyek aludni. – röhög tovább , és semmibe veszi azt is amire megkérem.
- Na jó Luke én leteszem szia. – köszönök el tőle, de ahogy ő köszönt el arra én se számítottam, de a pláne az a dologba, hogy még csak nem is hagyta, hogy lereagáljam.
- Jó éjt Noni, szeretlek! Szia! 
Ne felejtsetek el kommentelni :D

fontos

Sziasztok,igen tudom nagyon ötletes lett a cím. Azt sem tudom, hogy igazán miért is írtam, csak picit unatkozok. Mivel kettő részt is felraktam egymás után, így hirtelen megnövekedett a látogatottsága a blogomnak. Azonban elgondolkoztam rajta, hogy ha ennyien olvassátok, akkor miért nem hagytok magatok után nyomot?(ez nem költői kérdés :D ) Igazából semmi bajom azzal, hogy nem kommenteltek, mert blogspoton én is csak ritkán szoktam, de ha valaki pozitív visszajelzést küldd, az rengetegszer erőt ad, hogy hamarabb legyen rész. Ti hogy vagytok ezzel?

16.rész

Itt is a beígért rész, amit átolvastam, és már én akarom tudni a folytatását, úgy hogy lehet, hogy még egy rész is fenn lesz, de ez még nem biztos. :D

Naomi szemszöge
Két hete hogy elmentek, én meg alig mozdulok ki a szobámból.  Anya most is kipaterolt otthonról és megmondta, hogy kicsit legyek emberek társaságában is. Úgy hogy most kint vagyok az utcán, de itt is csak a telefonomat nyomom. Luke-val nem igazán beszélgetünk, nem is baj. Közöttünk mindig minden bonyolult. Őt lefoglalják a rajongók, engem meg a nyári szünet. Én se nézek ki rosszul, az utcán sétálok úgy hogy fel se nézek a telefonomból. Persze ezt a tevékenységemet is megzavarja egy nekem ütköző igen ismerős test. Persze ezek a titokzatos idegenek is mindig olyan személyek, akik nem igazán érdekelnek.
- Szia!- köszönök neki halkan és enyhén flegmán. Most nem igazán hozzá volt kedvem, de már el akartam felejteni mindent.
- Szia, jól vagy?- kérdezi aggódva. Pont jókor jönnek a legjobb twitter értesítések is, miszerint Luke egy képen, valami kurvával smárol. Érzem ahogy görcsbe rándul a gyomrom.
- Nem. – válaszolok egyszerűen. Tudom hogy most nem lehetek gyenge, de olyan nehéz. Könny szökik a szemembe, és meg se birok szólalni. Ryan megölel, nekem pedig kibuggyanik egy könnycsepp a szememből, amit azonnal letörlök, és erőt veszek magamon.
- Nyugi, gyere elmegyünk sétálni és elmondod mi történt oké? – kérdezi, de ezek után nincs szívem nemet mondani, így elengedve őt sétálni indulunk.
- Na mesélj mi történt?- kérdezi kíváncsian, de én csak sétálok mellette. Valahogy nem találom a megfelelő szavakat , nem tudom hogyan kéne elmondanom. Az egész olyan bonyolult, mintha csak én csinálnék elefántot a bolhából. – Tudom, hogy még mindig nem beszéltük meg, de még én magam sem tudom, hogyan tudott minden így elromlani közöttünk. – magyarázott mellettem, de valahogy nem vettem róla tudomást, egyszerűen Luke-on gondolkodtam, hogy a csajt csak megdugja, vagy szereti is, csak felejteni akar, vagy ő az igazi akit annyira keresett. Ryan húzott vissza gondolataimból.
- Te nem is figyelsz rám ugye?- kérdezi, mire nemes egyszerűséggel rávágom hogy nem.
- Tudod te nem kerestél engem, te voltál az aki ott hagyott, még mindig nem fogtad fel? – oktatom ki teljesen jogosan, amire csak meglepődötten néz. Nem érdekel,  hogy jelenleg mit gondol rólam, van nélküle is elég problémám.
- Baszod te aludtál azzal a buzival! – kiabált vissza dühösen, mire felkaptam a vizet, s teljes erőmből pofon vágtam, majd hátat fordítva neki leléptem volna, ha nem ránt vissza a kezemnél fogva.
- Te nem is rám haragszol. – mondta. Teljesen nyugodt, mély, dörmögős hangja van, mintha az előbb semmi se történt volna. Még mindig nem engedte el a kezemet, ujjai erősen fonódtak vékony csuklóm köré, ám egyáltalán nem fájt szorítása. Sosem szerettem, ha visszafogtak, így az első alkalommal kitéptem a karom a tenyeréből.
- Rád is. Jelenleg mindenkire haragszok. – duzzogtam tovább, mire elmosolyodott. Atya ég az a mosoly. Próbálom nem bámulni, de olyan rég láttam kedves mosolyát, amit oly sokszor mutatott meg mikor rossz kedvem volt. Szedd össze magad, a végén még nyeregbe fogja érezni magát, és elfelejti, hogy megbántott. Le nézek cipőmre hátha ott valami érdekesebb van, de csalódnom kellett, így inkább az előttem elterülő tájra koncentrálok. Hosszú percek után megint megszólal.
- Mivel bántott meg ennyire?- kérdezi érdeklődve, hátha megtudja mitől vagyok ilyen nyomott.  Nem igazán tudom megfogalmazni, hogy mi bánt ennyire, de jól esett, hogy foglalkozott velem.
- Nem tudom, és ez az egész bonyolult, mintha csak én képzeltem volna be, hogy kettőnk között lehet valami. Mindig ott volt nekem, átölelt, megvigasztalt ha szomorú voltam. Tényleg azt hittem, hogy ezúttal rátaláltam, de nem. Azt mondta, hogy szeret, de nem akar megbántani, és nem veszi észre, hogy ezzel bánt meg. Most pedig twitterre rakott ki egy képet, ahol egy kurvával smárol. – nem kellett több nekem se, rögtön eltört a gyertya, és itatni kezdtem az egereket.  A vállam rázkódott, kezeimet arcom elé emeltem, hogy a mellettem sétáló fiú ne lássa az összetört tekintetem. Ő erre a vállamat átkarolva elemelte előlem az ebben a pillanatban szinte pajzsnak számító végtagjaimat, s hüvelykujjával letörölt pár sós cseppet, de közel sem az összest. Jól esik Ryan törődése, jól esik, hogy mellettem van.
- Nyugi, ne sírjál. – suttogja fülembe. – Figyelj, ha neki nem kellesz, akkor az ő baja, de te mutasd meg neki, hogy nem ér annyit. – nyugtatott, és akár hiszitek, akár nem, segített. Igaza volt, gyorsan letöröltem könnyeimet, és bár kicsit keserűen, de rámosolyogtam. Luke nem ér annyit, ha nem vesz észre akkor így járt. Nem én vesztettem el őt, hanem ő vesztett el engem. Nem fogok olyan után futni, akinek nem kellek, s akinek talán soha nem is kelletem.
- Igazad van, sokkal jobbat érdemlek, mint ő. – felpattanok ülő helyzetemből, megölelem Ryant és haza sietek. Gyorsan berontok a szobába, és bekapcsolom a gépet,majd megnyitom a skype-ot, s Calt hívom. Kicseng...még mindig kicseng... nem veszi fel. Fel sem tűnik, hogy a neve melletti kis kör nem zöld, vagyis nincs a gépnél. Nem probléma, legalább is nekem nem. Előkapom telefonomat és már hívom is Calt. Első csengésre fel is veszi.
- Mi olyan fontos, hogy hajnalok hajnalán hívsz? – kérdezi fáradt hangon. Bennem csak ekkor tudatosul, hogy az idő eltolódás miatt ott már másnap hajnal van. Upsz.
- Bocsi, elfelejtettem. Csak azért hívtalak mert hiányzol, de nagyon. – hangsúlyoztam ki a nagyon szót. Persze, mintha a falnak mondtam volna, csak automatikusan mondta a megszokott szöveget, amit a nagyinak is mindig mond. – Hogy vagytok? Mickey is ott van?- kérdezem izgatottan, már rég nem beszéltem velük. Akárhányszor hívtak valamivel lepasszoltam őket anyának. Anya persze minden egyes alkalommal elújságolta nekik, hogy mennyire magamba fordultam. Lehet, hogy igazuk van, de ez az én dolgom, és semmi közük hozzá.
- Várj te azt mondtad hiányzom?- kérdezte meglepve, telefonon keresztül hallottam ahogy elmosolyodik. Már nem akartam mást, csak hogy újra láthassam. – Tudod, anyával sokat beszélgettünk, és mivel nyár van, és az orvosok azt mondták, hogy stabil az állapotod, eljöhetsz 2 hétre. És, hogy legyen, aki vigyáz rád, ha éppen koncerten, interjún vagy fotózáson vagyunk, hozhatsz magaddal valakit. – szívem kihagyott egy ütemet, azt hiszem meghaltam és a mennyországban vagyok. Ilyen nincs, ez biztos lehetetlen, végre valami jó történik velem is. Persze ezt is el kell rontani valamivel, és mint mindig, a hangulatomat most is Luke cseszi el, mégpedig azzal, hogy kikapja testvérem kezéből a telefont, akinek hallom a háttérből a hangját; cifrán káromkodik, de azt nem tudom ki venni, hogy kit – vagy mit – szid, mivel a banda szőkéje megszólal.
- Naomi? – kérdezi bizonytalanul, és már nyomnám is ki a hívást, ő azonban előbb cselekszik, s egy gyors nyelés után kinyögi, azt, amit azt hittem, sosem fogok tőle hallani: - Hiányzol.

  Ne felejtsetek el kommentelni :)

15.rész

Sziasztok, igen pontosan tudom, hogy egy hónappal ezelőtt volt rész és nem is értem, hogy miért nem volt hamarabb, csak valahogy sose fért bele az időmbe. De most itt vagyok, és szerintem a másik résszel is hamarosan jelentkezem, mindaddig jó olvasást a részhez. :D

Calék már korán felkeltettek mindenkit, mivel ma indulnak a turnéra. Egyedül Naomi nem akart kimenni, de Cal rávette, hogy kísérje ki őket, mert neki sokat jelentene. Már csak percek kérdése, és felszállnak a gépre, Naomi mindenkitől könnyes búcsút vesz, nagyon fognak neki hiányozni a srácok. Mickey-val  megbeszélték, hogy minden nap skypeolnak. Már csak egy ember maradt ki a búcsúból aki nem más, mint Luke. Naomi elé állt és várta, hogy Luke mit fog lépni, de ő csak ránézett elmormogott egy hiányozni fogszot , majd elindult a gép felé. Naomit magukkal ragadták az érzelmek és az eddig apadó könnycsatornáiban átszakadt a gát, és patakokban folyt végig arcán könnye. Még utoljára elbúcsúzott a fiúktól, majd ő is kiindult az autóhoz. Beült, és elhajtott onnan, nem érdekelte már semmi. Ilyen szemét húzása is csak ennek az idiótának lehet. Megint megsiratta, megint ő baszott el mindent, de mégis Naomi bőg, Naomi tört össze nem Luke. Haza érve kinyitotta a lakást, bevánszorgott szobájába, és lehuppant az ágyára. Nem kellett sok megszólalt a telefonja, a kijelzőn Cal neve állt, de nem vette fel csak odébb dobta egy könnyed mozdulattal. Naomi tudta, hogy bátyja már ismeri annyira, hogy tudja nincsen jól, de nem kívánta senkinek a társaságát sem. Nem csinált semmit csak feküdt, már sírni se sírt, rájött, hogy egy ilyen ember miatt fölösleges. Mikor megbizonyosodott róla, hogy Calék gépe leszállt vissza hívta.
- Szia Cal, bocsi, hogy nem vettem fel a telefont nincs semmi bajom, tényleg jól vagyok, ja és üzenem Luke-nak hogy nyugodtan kapja be! - mondta végig egy szusszal,úgy hogy Calumot szóhoz se juttatja. Legalább is azt hiszi, hogy a vonal másik végén Cal áll, de nem így van.
- Mindjárt adom Calt. - szólt vissza a telefonból egy ismerős hang, Naomi tudta, hogy a hang tulajdonosa Luke, de nem érdekelte, azok után amit a reptéren csinált már hidegen hagyta ha megbántja.
- Oh szia Luke, remélem megrohadsz.- Jelentette ki nemes egyszerűséggel, de lehet hogy ezzel már kicsit messzire ment. Valahogy azt akarta, hogy a kis szőkeség is érezze azt a fájdalmat amit ő is érzett a reptéren. Luke nem szólt már vissza a telefonba, Naomi csak egy koppanást hall amiből arra tud következtetni, hogy ledobta a teleont az asztalra, utána meg Calt hallja ahogy Luke után kiabál. Naomi lerakja a telefont, úgy érzi most nem a legalkalmasabb.
....
- Luke baszod, neked meg mi a fasz bajod van?- vonja kérdőre Cal, de Luke nem válaszol semmit. – Luke válaszoljál- emelte fel a hangját
- Semmi, hagyjál békén- morgott, Cal megvakarta tarkóját próbálta végig gondolni, hogy Luke min rághatott be, majd eszébe jutott, hogy Nonival beszélt telefonon.
- Figyelj tudom, hogy kiakadtál, de érthető, hogy Naomi felkapta a vizet, hiszen el se köszöntél tőle, tudod mennyire megbántottad ezzel?- mondja Cal már nyugodt hangon. Át érzi mindegyikük sérelmét, de nem neki kell megoldani a problémájukat .- Nem tudom mit mondott Naomi, de ne vedd magadra.
- Te könnyen beszélsz nem rád haragszik. – mondta Luke ingerülten - Te nem tudod ez milyen érzés, hagyjuk is a francba. - halkult el hangja.
- Luke ne nekem akard bemutatni a húgomat, tudom milyen nehéz vele, tudom milyen házsártos, de majd megbékél ne aggódj. – Cal próbálta nyugtatni barátját, de süket fülekre talált. Megfogta magát és kiment, egyedül hagyva Luke-ot a gondolataival. Luke-nak ezer meg egy gondolat kavargott fejébe, sok száz ebből Noni volt. Tudja, hogy megbántotta, de nem érti, hogy Naomi miért veri ilyen nagy dobra, hiszen a múltkor elmondta neki, hogy ez közel sem olyan egyszerű, mint ahogy azt ő elgondolta. Luke nem érzi azt, hogy olyan jó barátja tud lenni Naominak, de zavarja a gondolat, hogy otthon van egyedül, úgy hogy Ryan bármelyik pillanatban beléphet az életébe. Zavarja a tudat, hogy mire hazaérnek már nem lesz az övé, tennie kell valamit nem veszítheti el, bár bele gondolva elég nehéz lesz úgy hogy utálja őt. Lehet, hogy hagynia kéne az egészet, de csak azon jár az esze, hogy amíg ők a világ másik felén vannak, Naomi egy másik sráccal van és őt elfelejti. Luke megunta a gondolkodást, így inkább kiment a szobából és megkereste a többieket. Körbe sétálta az egész lakást, de sehol se találta őket, míg végül meghallott egy kedves hangot, aki nagyon ellenkezik. Közelebb megy az ajtóhoz hátha kitud valamit szűrni a beszélgetésből. A hang hallatán elmosolyodik, a fiúk Naomival skypeolnak, de neki nem is szóltak. Ezen nem csodálkozik, mivel látszólag örök haragban vannak. Be kéne nyitnia, de akkor nem tudná meg , hogy miért vannak ennyire csendben.
- Naomi figyelj rám, tudom hogy bele vagy zúgva Luke-ba, de tudnod kell ha megbántod azzal neked lesz rossz. Így is egy ideg a gyerek mi lenne ha most az egyszer te lennél az okosabb?- kérdezi tőle Cal, de a Ash-ék természetesen elröhögik magukat. Cal hamar elcsitítja őket.
- NEM vagyok belé szerelmes remélem ezt lezárhatjuk, de miért pont én legyek kedves, amikor ő sétált ki csak úgy az életemből. Tudod mekkora paraszt volt a reptéren is, miért pont én legyek aki megbocsájt? – kérdezi bátyjától fenn hangon.
- Látod, ebből is látszik hogy szerelmes vagy, el se kezdd, te is tudod hogy mindenről tudok, és nem-nem Luke-tól. Csak erre az egy dologra kértelek meg, hogy ne nehezítsd meg a dolgunkat, nem érdekel, hogy éppenséggel mikor jöttök ki jól a másikkal, engem az érdekel, hogy 7 hónapig ne azt kelljen néznünk ahogy szenved, és ennek te vagy a kulcsa. Úgy hogy ha nem akarsz magadnak rosszat akkor azt csinálod amit mondunk értve vagyok?- adja ki Cal az utasítást, ami eléggé szíven ütötte Luke-ot. Tudta, hogy jót akarnak neki, de nem gondolta, hogy megzsarolja a húgát.
- Luke gyere már be, ne hallgatózz az ajtóba, tudjuk hogy ott vagy. - kiabálta el magát Ash, amin még a többiek is meglepődtek. Luke halkan benyitott, és óvatos léptekkel a többiek mellé sétált.
- Akkor ti most kettesben megbeszélitek a problémátokat, remélem világosan beszéltem!- azzal mindenki ki ment és ott hagyták őket kettesben.
- Tudod, tényleg nem értelek. - sóhajt Naomi egy nagyot, erőt vesz magán,hogy tudjon beszélni a szőke idiótával. - Egyszer becézgetsz, és kedves vagy hozzám, akkor azt érezteted velem, hogy én vagyok a mindened. Máskor meg ellenséges vagy, és olyan mintha a saját érzelmeid ellen küzdenél. Ilyenkor van az, hogy lelépsz, és nem látlak, egy jó darabig. – közölte Naomi ezt Luke-val, de mintha őt magát is rosszul érintette volna az amit mond. Látszott az arcára kiülő fájdalom, látszott ahogy szemei könnyel telnek meg, próbálja szaggatott levegővételét mély lélegzetekre cserélni, de mielőtt Luke megszólalhatott volna Naomi bontotta a vonalat.
Ne felejtsetek el kommentelni :D