14.rész

Luke szemszöge:
Nagyon megijedtem, amikor este hívott Cal, hogy Naomit  kórházba kellet vinni, azonnal autóba ültem, és amilyen gyorsan csak tudtam, mentem a kórházba, ahova vitték. Már rá volt kötve a gépekre, mikor én is oda értem, Cal ott ült mellette és fogta a kezét hátha ad valami életjelet. Persze semmi nem történt, de ő le se vette róla a szemét. Jess se tett másképp, majd ő reggel elment dolgozni, és én váltottam fel a helyét. Jess nem is tudom mivel érdemelhette ezt ki, hogy a lánya kómába esett. Napokon keresztül el sem mozdultam mellőle, ott virrasztottam és vártam a csodát, de nem jött. Az volt minden vágyam, hogy ha felébred akkor azt lássa meg először, hogy én ott vagyok és nem engedem hogy baja essen, de ez csak egy álomnak bizonyult. Majd eltelt az első és a második hét is, mi pedig kezdtük elveszteni a reményt. Igaz, az orvos azt mondta, hogy ez még eléggé minimális idő, és, hogy ennyi idő alatt senki se szokott felébredni a kómából. Egyesével haza ment mindenki egy- egy napra, hogy kialudjuk magunkat, és másnap újult erővel, és persze jobbnál-jobb ötletekkel tértünk vissza, de minden hiába volt. Így visszagondolva bugyutábbnál-bugyutább dolgokkal álltunk elő, amikben akkor hittünk, és reménnyel töltött el minket. Elmeséltük neki a napunkat, de nem reagált semmit. Volt, hogy kiabáltunk neki, hogy kelljen fel, de arra se reagált. Mickey még párnával is megdobálta, Cal pedig énekelte neki a kedvenc számait is. Egyszer-kétszer, mikor megfogtuk a kezét ő megszorította, egy-két vicces story-nál elmosolyodott. Mi minden egyes életjelnél hívtuk, vagy az orvosokat, vagy az ápolókat. Aztán nem sokkal felébredése előtt teljesen elhagyott minket a remény. Egyesével mentünk be hozzá elköszönni tőle, elmondtuk mennyit jelentett nekünk, és hogy mennyire szeretjük. Szívfájdító volt számomra ez az egész búcsúzkodás. Annyira más vele, az ember vált vele pár mondatot, és máris jobb lesz a napja. Mindebbe belegondolni olyan jóérzés, ezt nem lehet elmagyarázni. Amikor megölel, akkor melegség járja át az egész testem, ahol megfogja a kezemet, ott ég és bizsereg egyszerre, miközben jéghideg a keze. Az egészről én tehetek, a pánikrohamról, a kómáról, mert nekem oda kellett mennem hozzá, pedig Cal megmondta hogy tabu. Éjjeleket könyörögtem végig, hogy újra halhassam hangját, hogy láthassam mosolyát, hogy egyszer utoljára érezhessem ölelését. Gondolataimból Noni rántott vissza a szó legszarosabb értelmében( nem röhögni ez a legszorosabb akar lenni). Kezemnél fogva húz maga után be a lakásba. A fiúk már bent vártak minket, ahogy gondoltam bent rendet raktak, amiért cserébe egy-egy ölelést kaptak. Naomi felhőtlenül boldognak látszik, mekkora megkönnyebbülés, hogy itthon van. 1 hétig még folytonos megfigyelés és pihenést ajánlott neki az orvos. Majd ha megbizonyosodtunk róla, hogy jól van mi is elmegyünk. Szó volt arról is, hogy mi lenne ha maradnánk, de egy ekkora lehetőséget mi se hagyhatunk ki, őrültség lenne . Hátulról közelebb léptem Naomi-hoz, és úgy öleltem meg. Megtámasztom vállán fejem és úgy állunk tovább. Érzem ahogy közelségemtől felgyorsul szívverése, de nem szól semmit. Kezemmel az ő kezét keresem, amit a hasa tájékán meg is találok és ujjaimmal köröket rajzolgatok kézfejére. Erre sem reagált semmit csak tűrte, majd annyit érzek, hogy mellkasomnak dől és rám néz.
- Nem megyünk be a szobádba kérdezem tőle olyan halkan, hogy csak mi ketten  halljuk. Még csak nem is válaszolt semmit, összekulcsolta kezünket, és a szoba felé kezdett húzni, de nem épp úgy történt ahogy ő azt gondolta. Abban a pillanatban ahogy elkezdett húzni én azzal a lendülettel rántottam vissza magamhoz. A hirtelen meglepődöttségtől mellkasomnak esett, rám emelte tekintetét, majd szúrós szemeivel nézett rám tovább. Kezemet elengedi és hátat fordít nekem, én meg csak állok, hogy mi történik körülöttem. Már csak Noni ajtajának csukódását hallom.
- Tüzes kiscsaj mi?- szól be a kanapén ülő Cal. – És én vele élek együtt. Egy rossz szó, és kitör a harmadik világháború - tájékoztat készségesen, majd ki is röhög. Nem tudom mire vélni Cal poénkodását, de jobb, ha észben tartom.
- Calum, te mivel szoktad kiengesztelni? - érdeklődöm, hátha valami okosat mondd, de nem épp azt mondta, amire számítottam.
- Nekem nem kell kiengesztelnem, egyszerűen feltétel nélkül szeret, és nem foglalkozik azzal, hogy mit mondok, mert tudja, hogy általában jogosan szólok be. A te esetedben viszont nem tudok segíteni, nem szoktam rámászni a húgomra. – röhögött rajtam tovább Cal, amihez már csatlakozott Mickey és Ash is. Milyen jó kis barát, nem csak segít, de még képen is röhög. Fölösleges tovább agyalnom a dolgon, inkább elindulok a szobája irányába. Már ott állok a szobája előtt, mikor meghallom hamiskás hangját. Ha minden igaz, a mi számunkat énekli. Nem tervezem, hogy benyitok, helyette leülök az ajtó elé és hallgatom ahogyan énekel. Igaz nincs jó hangja, de egészen hallgatható. Hirtelen a zene megáll az ajtó kinyílik, én meg beesek a szobába. Nem épp így terveztem, azt hittem még egy jó darabig bent lesz.
- Te mióta ülsz itt? – kérdezi elkerekedett szemekkel. Arcán látni a meglepődöttséget, majd hirtelen elröhögi magát, én addig kihasználom az alkalmat és feltápászkodom a földről. Megvakarom tarkómat azonban kérdésére nem válaszolok.
- Úgy három számmal ezelőtt ültem le. Azt hitem megsértődtél rám. – mondtam meglepődve. Elég érdekes fejet vághattam, mert Noni megint elröhögte magát. Ha ő kiröhöghet engem akkor én is őt. – Te röhögsz, elég hamisan énekeltél. – szóltam be neki én is.
- Persze, mert ez nem az én hangomra van kitalálva .- tudatta velem és kinyújtotta rám a nyelvét. Pimaszul rá mosolygok és eltürök szeméből egy tincset.
- Ha nem dugod vissza le fogom harapni. – és ismét képen röhög. Én ezt nem értem mi olyan vicces?- Ne nevess ki, árt az egómnak. – kapom kezemet a szívemhez sértődöttséget színlelve.
- Nyugodtan próbálkozhatsz leharapni úgyse fog menni- szemtelenkedett velem tovább és megint kinyújtja nyelvét. Atya ég, hogy nekem mennyire hiányzott ez az idióta.
- Nem úgy volt, hogy a szobádba megyünk? - kérdeztem tőle, mert márt kezdtem elveszteni a fejemet. Basszus ez egy szenvedés, ő itt illegeti magát én meg csak rá se nézhetek. Ajj miért kell léteznie? Miért nem lehet barátja, miért nem sértődik meg? Az utolsó esténkre remélem nem emlékszik, mondjuk ha emlékezne akkor nem hiszem, hogy most szóba állna velem, akkor ott döntöttem el, hogy semmi nem lehet köztünk. Megpróbáltam a barátja lenni, hónapokig minden délutánt együtt töltöttünk, rendszeresen moziba jártunk, kivittem a tóhoz, egyszerűen minden tökéletes volt, de nekem ez nem volt, nekem megint abba a lányba kellett beleszeretnem akibe nem szabad. Közben ledobtam magam Naomi ágyára aki lefeküdt mellém és fejét mellkasomra hajtotta, nem tudom mi járhat az eszébe, őt ismerve kész kavalkád. Simogatni kezdtem haját másik kezemet pedig összekulcsolta sajátjával. Ő szabad kezével a hasamra rajzolt mintákat amit én annyira nem bántam, de az egyre jobban feszülő nadrágom annál inkább. Valamit tennem kell, köztünk nem lehet semmi, ez így nincs rendjén.
- Naomi beszélnünk kell. – kezdtem el mondandómat, de annyira nem volt könnyű mint ahogy azt elképzeltem.
- Tudom mit szeretnél mondani, tudom, hogy nem lehet közöttünk semmi. Tudom nem kell semmit sem mondanod. – hangjából lehetett hallani a szomorúságot, a fájdalmat.
- Naomi meg kell értened, el fogunk menni 7 hónapra, nem leszek veled, nem akarok fájdalmat okozni. Sokkal rosszabb lenne, mint most. Szerinted nekem nem nehéz, szerinted én nem érzek úgy, mint te?- hangom rideg volt, és éles, sajnáltam Naomit, nem szerettem volna megbántani, de bármit mondhattam volna ez sehogy se jött ki volna jól.
- Megértettem elsőre is, de az hogy itt fekszünk az nem hiszem, hogy akkora nagy baj lenne- emelte meg a hangját.
- Nem Naomi neked nem baj, de én nem vagyok olyan mint te, én nem tudok magamon uralkodni, vagy megkaplak vagy nem, és most én döntöttem úgy hogy nem. Sajnálom de az ha együtt vagyunk, se neked se nekem nem tesz jót. - álltam fel az ágyról.
- De nem fog történni semmi. Kérlek. –suttogta halkan a levegőbe .- Szükségem van rád, te voltál az aki ott volt velem 3 hónapon keresztül, most ne várd el, hogy csak úgy kisétálhatsz mint utoljára. Még egyszer nem fogom engedni, akkor is akkora paraszt voltál. Hagytad hogy megcsókoljalak utána te vissza csókoltál, persze mikor valamiről utólag jut eszedbe, hogy hoppá ezt nem így kellett volna akkor neked már oly mindegy, utána már elég ha én szenvedek egyedül. Akkor azt nem úgy kellett volna elintézned, de most már úgy is mindegy. Te szépen lelépsz a többiekkel, téged körül fog rajongani vagy ezer csinos lány akit egy csettintéssel megkaphatsz. Ebbe a történetbe csak én fogok sérülni. - jelentette ki teljes nyugodtsággal, és amit mondott az egy az egybe igaz volt.
- Sajnálom Naomi – odamentem, megöleltem, még utoljára magamba szívtam kellemes illatát, és kisétáltam az életéből. Nem tervezem hogy vissza, jövök. Majd ha minden rendben lesz, ha már ténylegesen mellette lehetek, de most nem, akármennyire is fáj, de ez a helyes.

Ne felejtsetek el kommentelni, és szavazni a részről. :D

13.rész

Mint azt ti is tudjátok ez az eredetinek az átírt változata, mert eléggé bénán írtam az elején. Na az a lényeg, hogy ilyenkor átolvasom többször is a részeket mielőtt felrakom, és teljes mértékben el vagyok ájulva mennyire fejlődő képes vagyok(az egoizmusom azért ott van lol). Na igen az eredetinek most írom az utolsó részét, úgy hogy már a kövi blogot tervezgetem, ami nem fanfiction lesz. Kedves olvasóim jó olvasást, és Isten fizesse meg jóságotokat(ezt muszáj volt xd)(amúgy néztem ma a híradót, és kifizette Magyarország az IMF hitelt, és ez olyan boldogsággal tölt el :D )

Senki se szólalt meg, a levegő megfagyott körülöttük.
- Mégis mi történt?- kérdezi Naomi már sírva. Nem tudja, miért van kórházban, hogy mennyi idő telhetett el. - Cal, mondd el mi történt! - törölte le arcáról sós könnyeit.
- Mikor utoljára veszekedtünk pánikrohamod volt, és elájult, kihívtuk a mentőket, és behoztak.- válaszolt kérdésére halkan, lassan Naomira emelte tekintetét, aki egyre gyorsabban kapkodja a levegőt. - Nyugodj meg, nem történt semmi komoly, az orvosok minden egyes pillanatban figyelték az állapotodat. -Cal próbálta nyugtatni, de látszólag semmit sem segített.
- Mennyi ideig voltam kómában?- érzi, hogy nem akarják elmondani, de miért nem mondják el? Miért titkolnak előle mindent? Miről maradhatott le, míg korházba volt?- tette fel magának a kérdéseit.
- Nem sokáig
- Nem ez volt a kérdésem. - pirított rá ingerülten. Égette a kíváncsiság, hogy mégis mi történt, de erre senki nem adott választ. Mintha az igazságot titkolnák előle el.
- Csak 1 hónapig- mondta Cal lehajtott fejjel. Nem szerették volna neki elmondani nehogy megint be pánikoljon és a végén szívrohamot kapjon vagy valami hasonlót.
- Akkor mit kerestek itt? - érdeklődött tovább hátha ki tud szedni belőlük valamit, hátha tudat alatt velük volt, de ezt még ő se gondolja komolyan. Hülyeségnek tartja a tudat alatti jelenlétet, mégis reménykedik hátha végig velük volt.
- Nem akartunk búcsúzás nélkül elmenni. - Cal megvillantotta 1000W-os mosolyát, hátha tud vele húgára hatni. Cal intett, hogy menjenek ki, mikor már Luke-ot is sikeresen kilökdöste leült Naomi mellé az ágyra. -Nagyon aggódtunk érted, főleg Luke. Nem gondolhatod, hogy egyedül hagyunk. - megsimogatta Naomi lábát majd közelebb hajolt hozzá és egy puszit nyomott homlokára. Eddig ideges volt, mert nem tudta mit titkolnak előle, de most felhőtlenül boldog. Boldog, mert mindenki aggódott érte, boldog, mert nem hagyták egyedül, boldog, mert Luke figyelt rá és nem engedte, hogy bármi bántódása essen. Érezte, ahogy látása elhomályosul és utat tör első könnycseppje. Érezte, ahogy forró könnycseppje égeti bőrét, de nem zavarta.
- NA, most miért sírsz?- bújt oda hozzá, hogy meg tudja nyugtatni.
- Semmi csak é itt feküdtem ti meg itt voltatok és nem hagytátok, hogy bármi bajom essen- nyögte ki mondandóját két szipogás között. Meghatották Calum szavai, örült annak, hogy mellette álltak. - Komolyan Luke is aggódott értem?- kérdezte bátyjától teljes komolysággal.
- Igen, nem lehetett mellőled kirobbantani, egyfolytában melletted ült és a kezedet fogta. - ahogy Cal mesélt, Naomi elképzelte, ahogy Luke ott ül és fogja a kezét néha ad rá egy puszit és hüvelykujjával simogatja kézfejét. Érezte, ahogy érintésétől lángba borul teste. Gondolatiból Cal húzta vissza.
- És mikor mehetek haza?- kérdezte Naomi izgatottan, már várta, hogy otthon lehessen, és a fiúkkal hülyéskedjen. A felismerés úgy hasított belé, mint a villámcsapás. Rájött, hogy amint jobban lesz, a fiúk elmennek, de mit tud csinálni nem, halogathatják tovább a turnét. - Cal, kérdezhetek valamit?- tette fel bizonytalanul a kérdést. Nem akarta rá megtudni a választ.
- Persze, mondjad csak nyugodtan. - mosolygott rá biztatóan.
- Mikor kezdődik a turnétok?- ahogy ezt kimondta lehervadt arcáról a mosoly, tudta, hogy hamarosan indulniuk kell, és azt is tudta, hogy Naomi ennek nem fog örülni. Mindketten tudták, hogy egyszer eljön, a nap mikor valamelyikük elmegy otthonról.
- Azt beszéltük meg, hogyha az orvos, úgy dönt, hogy semmi bajod akkor 1 héten belül. - A levegő megfagyott kettejük között, Naomi nem tudta felfogni, hogy amint haza ér Calék elmennek. Nem érti, miért rágódik rajta ennyire, bármit tesz, úgyis elmennek.
- Mindegy mit csinálok akkor is elmentek, tudtam, hogy elfogtok menni. - nem volt szomorú, sem elkeseredett, csak megpróbálta elfogadni a helyzetet, több kevesebb sikerrel ment is neki. - Azért hiányozni fogtok- bújt oda hozzá és szorosan megölelte. Meghitt pillanatukat, az ajtó nyitódása zavarta meg.
- Elnézést a zavarásért, ön Miss. Taylor igaz?- kérdezte az orvos érdeklődően.
- Igen én vagyok, esetleg van valami probléma?- Naomit megrettentette az orvos hirtelen megjelenése, próbálta leplezni ijedtségét.
- Nem, elvégzünk néhány vizsgálatot, és ha jók az eredmények mehet haza.
- És mikor lesznek készen az eredmények?- kérdezte kíváncsian, tudni akarta mikor lehet végre otthon családjával.
- Ha most velem jön, akkor, pár óra múlva végzünk. - a hír hallatára, gyorsan felugrott Cal mellől, és már ment is az orvos után. Majd kicsattant örömébe, hogy hamarosan otthon lehet, és jól érezhetik magukat abban a pár napban, míg itthon vannak. Órákkal később a leltre várnak mikor a betegszobából kihallatszik egy ismerős hang „és ott van természetesen drága anyád is, miatta vagy most anyádban. Anyád halála, akár csak anyádé, teljesen anyád lesz."( Jézusom el is felejtettem hogy ez is benne van, drága Viri jóvoltából xd). Egyszerre tört ki belőlünk a nevetés, nem tudták, hogy mi van odabent, de biztos, hogy vagy a tv-ből, vagy pedig valaki videót néz. Feszengve ülnek a váróterembe. Csak Cal és Luke maradtak ott vele, Mickey és Ash megunták az órákig tartó várakozást, ezért hazamentek rendet rakni, hogy mire Noni hazaér tudjon pihenni. Jess az anyukájuknak dolgoznia kellett, így ne tudott vele maradni, de megígérte, hogy siet haza a munkából. Nem tudták, hogy még mennyit kell várniuk, de már jó rég bent vannak és kezdenek unatkozni. Bő 20 perc múlva nyílik az ajtó és végre az ő orvosuk jön ki a leletekkel a kezében.
- Miss. Taylor jó híreim vannak, az eredmények jók, de még pihenjen, és ne izgassa fel magát semmin, valamint ne idegeskedjen. Ajánlani tudok idegesség ellen egy gyengébb nyugtatót, ha nagyon szükséges. - hadarta el az orvos, amire Noni nem igazán figyelt, inkább csak azt hallotta meg, hogy jók az eredmények. Ahogy ezt meghallotta Cal nyakába ugrott. Nem sokkal később elengedi Cal nyakát és Luke-ot is megöleli. Felhőtlenül boldog, ahogy Luke-ot öleli, átjárja testét a melegség, és belélegzi kellemes illatát, emlékezni akart minden egyes mozdulatára, magába akarta zárni férfias illatát, és bele akarta vésni az összes vonását az emlékezetébe. Luke belopta magát a szívébe, és sehogy se tudja kiűzni.
- Mint mondtam ne izgassa fel magát és pihenjen sokat!- figyelmeztette az orvos, de valahogy nem tudott vele törődni, kicsattant örömébe. Cal gyorsan hazadobta Nonit akivel Luke is kiszállt a kocsiból. Ameddig ők kiszálltak, Cal elugrott a gyógyszerekért, amit az orvos felírt.
- Végre itthon vagyok. - sóhajtott egyet és megkönnyebbült, hogy nem abba a hátborzongató épületbe kell ücsörögnie. Luke meg se mozdult csak nézte ahogy Noni megszokott járásával izgatottan lépked előre.

Ne felejtsetek el kommentelni, és szavazni(tudjátok az az izé hogy tetszett-e a rész)